„Képzeljük el a jelenetet - vannak hozzá támpontjaink -, amint tizenkét fővárosi kórház főigazgatói egymást követően, néhány perces időközökben raportra állnak Budapest főpolgármester-helyettese elé, anélkül egyébként, hogy tudnák, miért hívatták őket, majd szembesülnek a következőkkel. A szobában, ahová belépnek, a város helyettes ura mellett áll még két ember, akikről nem lehet tudni kicsodák, nem is mutatkoznak be. Az asztalon két előre legyártott papír, amelyeket a »vendéglátó« sebtében odatol a soros kórházvezető elé, és azt mondja: ha ezt írja alá, akkor közös megegyezéssel maradhat szaktanácsadó a jelenlegi munkahelyén, ha a másik dokumentumot, akkor indoklás és minden további nélkül átveheti a felmondását.
A váratlanul kész helyzetbe lökött főigazgatók - nem akárkik, valamennyien évtizedes orvosi és vezetői teljesítménnyel a hátuk mögött - ott állnak a szőnyeg szélén egy szakmai értelemben jelentéktelen politikus színe előtt, aki vette magának a bátorságot, hogy megrendezze ezt az autodafét. Hogy megalázzon olyan embereket, akik Valakik a maguk hivatásában. Akik megbecsülést, tiszteletet, udvariasságot érdemelnek. És nemcsak egyszerűen azért, mert úgy kívánná a köteles jómodor, hanem azért, mert a hatalmi pozícióban lévő tisztségviselőnek mindig tudnia kell, hol a valódi helye azokkal összevetve, akik nem csupán egy hivatalt töltenek be az »apparátusban«.
Főpolgármester-helyettesek, és más kinevezett vagy választott politikusok - higgyék bár, hogy kivételes érdemeik és tehetségük jutalmaként töltik be a posztjukat -, fogyóeszközök csupán egy forgandó világban. Hozzájuk képest minden hivatásrend tagjai, művészek, tudósok, a szellemi élet elismert alakjai, és így az orvosi kar reprezentánsai is, akik jobbára hosszú idő során szerezték tekintélyüket, természetes módon feljebb állnak a társadalom kimondatlan, de nyilvánvaló ranglétráján. Ha ezzel adott történetünk városi potentátja nincs tisztában, az nagyon nagy baj. Pontosabban: az ő baja. Mert a viselkedése őt magát járatja le, legkevésbé sem azokat, akik megszenvedik ugyan ezt a bárdolatlan, otromba stílust, de végtére nem ér fel hozzájuk. Hiszen a Valakiket csak más Valakik sérthetik meg.”