„Orbánnak igaza van akkor, amikor ellenfeleit arra buzdítja, hogy tegyenek különbséget a magyar uniós elnökség és Magyarország között, ne keverjék a kettőt, mert ennek végső soron az unió láthatja kárát. Igaza van, mert tudja, hogy az uniós vezérkar – Van Rompuytól Barrosóig – sima, zavarmentes magyar uniós elnökségben érdekelt. Brüsszelnek az elkövetkezendő fél évre van egy kottája (az elnökség kottáját mindig a bizottság írja, akárki legyen is az elnök), amelyet le kell vezényelni, ha lehet, baj nélkül.
Az Orbán-kormány ennek a feladatnak az elvégzésére alkalmas, mert a feladat nem érdemi, hanem jobbára ceremoniális. Legföljebb az egyeztetésekhez kell némi technikai ügyesség. A fő tennivalókhoz – például az eurózóna rendbetételéhez – Magyarországnak hozzászólnivalója lehet ugyan, tennivalója azonban semmi, végtére is nincs eurónk. A többi ügy nem jelentéktelen, de mellékes. Én amúgy sem emlékszem egyetlen olyan uniós elnökségre sem, amelyik beírta volna magát a történelembe, akármilyenek lettek is légyen az elnök ország ambíciói. Voltak ugyan aktívak, sőt hiperaktívak, de az Európai Unió már csak olyképpen van megszervezve, hogy noha minden tagország egyenjogú, komoly lépések csak akkor történnek, ha a vezető hatalmak (elsősorban Németország és Franciaország) úgy akarják.”