„Orbán Viktor egyre világosabban arra akarja felhasználni a kezébe hullott óriási hatalmat, hogy megpróbálja orvosolni a több évszázados magyar sérelmeket, de legalább az évszázadosat, a trianonit. Úgy akar bevonulni a történelembe, mint az a magyar államférfi, akinek sikerült helyreállítania a múltban csak ideig-óráig létezett, de a nemzeti legendáriumban megingathatatlanul jelenlévő nagy (ezúttal kisbetűs értelemben) Magyarországot.
Voltak ennek jelei már korábban is. A státustörvénnyel, az autójára kiragasztott Nagy-Magyarország matricával, a Trianonban széttört tükör kampányokban emlegetett összeragasztásával, az egyik kampányfilmjében bemutatott idilli családi társasjátékozással egy diszkréten elhelyezett Nagy-Magyarország táblán, és aztán persze a trianoni emléknap bevezetésével, a kettős állampolgárság megkönnyítésével, a székely himnusz éneklésével, a határon túli magyaroknak adott választójog először finom, majd egyre egyértelműbb ígéretével. De azzal, hogy most hajlandó vállalni a nyílt összecsapást is nemcsak az európai szocialistákkal és liberálisokkal, hanem ilyen-olyan ki- és beszólásokban a jobboldali német és a francia kormánnyal is, már jelzi, hogy tovább fog menni, mint eddig bármikor. Mikor, ha nem most, az uniós elnökség idején, amikor kénytelen őt mindenki komolyan venni, és mikor, ha nem most, a kétharmados többség birtokában?”