„E sorok írója délben, előzetes regisztráció nélkül sétált be a BÁH nyolcadik kerületi irodájába, ahol tizenkét ablaknál várták az ügyfeleket. Úgy éreztem magam, mintha egy reklámfilmbe csöppentem volna bele: a bejáratnál udvarias eligazítóember fogadott, aki átnézte az irataimat, és mivel a kollégái az előzetesen bejelentkezett ügyfelekkel a vártnál gyorsabban végeztek, adott nekem is egy sorszámot. Az ügyfélhívó rendszer azonnal jelzett, az ablaknál udvarias, a dolgát szakavatottan végző hivatalnok várt, akinek még arra is volt ideje, hogy néha elmosolyodjon. Nem hittem a szememnek: korábban órákat kellett várni, és a hivatalnokokon sokszor azt éreztem, hogy ellenségként tekintenek rám, papírjaimban a hibát keresik, hogy arra hivatkozva hazaküldhessenek. Ezért aztán nem csoda, hogy eddig csak gombóccal a gyomromban tudtam belépni a nagy hatalmú hivatalba.
Tegnap alig huszonhét percig tartott, amíg beadtam a kérelmet a magyar állampolgárságra. Minden kérdésemre kaptam választ, és arról is felvilágosítottak, hogy bár az eddigi papírjaimon a szülőhelyem Odorheiu Secuiescként szerepel, ha akarom, a magyar okmányokban a települést eredeti nevén, Székelyudvarhelyként fogják szerepeltetni. Akartam.”