Egy történelmietlen írás

„A Népszava nem fél. Hanem megpróbál egy félelmetest kiáltani. És amikor ezt ideírom, már magam előtt látom a jobboldali sajtó alkalmazottainak fölényes mosolyát. Mosolyognak azon, hogy mire lehet képes manapság egy Népszava, és mosolyognak azon, hogy mi féltjük a mai kormánytól a demokráciát. Szerintük ugyanis így jó, ahogy van; nem haragszom rájuk, a pillanatnyi haszonélvezet elveszi az éleslátásukat. Mit az éleslátást: a látásukat. Vagy az is lehetséges, jobb csukva tartani a szemüket. Abból nem lehet baj. Úgy nem jutnak eszükbe olyan gondolatok, mint Kende Péternek. Könnyebb azt mondani, hogy Kende Péter képzeleg. Hogy Kende Péter hivatásos ellendrukker. Hogy Kende Péter komcsi.

Mi mindannyian komcsik vagyunk, akik féltjük a demokráciánkat. Féltjük azt a rendszerváltást, amely a maga tökéletlenségében persze, de legalább szabad gondolkodást és szabad sajtót hozott el számunkra. Az elmúlt két évtized a jobboldali kormányok idején sem korlátozta és talán nem is akarta korlátozni a sajtót. Sőt, a hajdan volt komcsik még azt is fontosnak tartották, hogy megmentsenek jobboldali sajtóműhelyeket a tönkremeneteltől. Horn Gyula kormánya nem engedte, hogy a Magyar Nemzet kapui bezárjanak, odarendelte mellé a Postabankot. A Postabank pénzét. Mert nem akarta, hogy eltűnjön az, amit még egy erőtlen piac nem képes eltartani. Nem akarta, hogy a pénzhiány miatt egy fontosnak tartott gondolat, egy fontosnak tartott gondolkodásmód eltűnjön.

És a baloldalon serénykedő kollégák sem akarták, hogy kollégáik munkanélkülivé váljanak. Ma azok a kollégák, akik akkor megmenekültek attól, hogy utcára kerüljenek, azt látnák legszívesebben, ha mi itt a baloldalon elkotródnánk, úgy ahogy vagyunk. Boldogok lennének, ha nem lenne többé Népszava. Boldogok lennének, ha azoknak, akik ebbe a Népszavába írnak, nem jutna többé felület. Ha a centrális erőtér - ahova ők furakodnak - kicentrifugázna minden olyan gondolatot, ami nem fér bele az ő mai világképükbe. Abba a világképbe, amelyet a Vezér megkövetel. Abba a világképbe, amely épp ellentétes az eddig vallottakkal, az eddig, vagy korábban is vallottakkal, hogy virágozzék száz virág. Nem: itt nincs szükség a különböző színekre, a különböző illatokra. Ma Magyarországnak egy színre van szüksége. És ami ezt meg akarja akadályozni, ami ez ellen emel szót, annak nincs helye a társadalomban.

Ezért is beszélünk többek között 1941-ről. Igaz: ma nincs fasizmus. Igaz: ma nincs idegen uralom felettünk. És nem is lesz. Hát akkor meg miről beszélünk? Milyen jogon hasonlítjuk össze az európai uniós Magyarországot egy hadban álló, zsidó törvényekkel terhelt Magyarországgal?”