„Mi lenne, ha Kis János Orbán Viktort a rá váró feladatok függvényében látná, s az eddig megtett intézkedéseket tenné a mérleg másik serpenyőjébe? Mi lenne, ha (mint a csöndes kétharmad) meglátná benne azt a kormányfőt, aki ezen a lehangoló állapoton, amelybe kerültünk, végre változtatni akar, s van is hozzá ereje? Mitől ilyen csőlátó a balliberális értelmiség?
Kis János ezzel a drámai bejelentéssel indít: »Véget ért a Fidesz-kormányzás első szakasza, amikor a demokrácia hívei dermedten figyelték a jogállami intézmények elleni, szédületes tempójú rohamot.« Sejtem, kiket gondol »a demokrácia híveinek«. Azokat, akik az Antall-kormányt majdnem megbuktatták. Akik megszervezték a taxisblokádot. Kis János csak akkor került némi konfliktusba velük, amikor – még egy Nádas Péterrel is vállalva a konfrontálódást – bírálta Medgyessy szt-tiszti múltját, megkérdőjelezte miniszterelnökségének erkölcsi jogosságát. Ettől tekintélyre tett szert még a jobboldalon is, és most ezt akarja felmorzsolni? Először elismeri, hogy »demokráciában a legitim törvényhozó és kormányzati hatalom forrása a többségtől kapott felhatalmazás«. Néhány sorral lejjebb viszont azt olvassuk, hogy a legitim döntéshez »nem elegendő, hogy a döntéshozót a többség választotta meg«.
Ugyan miért ne rendelkezne ma a kisebbség a kormánybírálat jogával? Ki bántja őket? Miért reszketnek egyfolytában, mint a nyárfalevél? Az elmúlt hatvanöt évben a jobboldal mindösszesen két ciklust, nyolc és fél évet mondhatott magáénak. És mégsem reszket. Pedig itt először akasztottak, aztán börtönbe csuktak, majd háttérbe toltak tehetséges embereket, lenyomták azt, aki többet tudott, de nem idomult, a jobboldal mégsem reszket. Aki fél, az nem üzletel a remegésével.”