„Nem kétséges, hogy az egyiptomiaknak elegük van az elnökből, aki tényleg diktatórikus rendszert hozott létre, az ország pedig egy helyben toporog a fejlődés helyett. Az viszont ismét a szemet csípi, hogy egy olyan embert emelnek ki hirtelen a világlapok az ellenzék vezéralakjaként, aki nemhogy Mubarak idején nem élt Egyiptomban, de Anvar Szadat rendszerét is csak messziről ismerte, mivel még Gamal Abdel Nasszer idején, 1964-ben került külszolgálatba Egyiptom ENSZ-misszióihoz. Mohammed el-Baradei ismert ember, sokszor lehetett látni a tévében, így az egyiptomiak is látták, amikor 2005-ben Nobel-békedíjat kapott, de ez azért kevés ahhoz, hogy vezéralakja legyen az ellenzéknek. Ha azonban a BBC-ben ez jelenik meg, akkor könnyen önmagát beteljesítő jóslattá válhat, az átlagember pedig elhiszi.
Nagyon úgy tűnik, hogy a térségnek valami miatt égnie kell. Ahogy Ben Ali nélkül is felkel a nap Tunéziában, úgy Mubarak nélkül is működni fog Egyiptom, de rend nélkül nincs jövő. Ha a jázminos forradalmat gyújtózsinórként fogjuk fel, a bomba Kairóban robbant, mégpedig olyan óriási detonációval, amelynek hatásait most még nehezen lehet belátni. Egyiptom nemcsak egy ország piramisokkal és csatornával, hanem a Közel-Kelet kulcsa, az arab világ szellemi vezetője, az Egyesült Államok és Izrael szoros és gyűlölt szövetségese. Ezt az értékes kincset kijátszani Mubarak, a dörzsölt, velejéig korrupt, de sziklaszilárd diktátor kezéből nagyon felelőtlen lépés. Egyiptom egy napig volt forradalmi, azóta egyszerűen kaotikus, ahol a rendőrség nem tud, a hadsereg pedig - egyelőre - nem akar rendet teremteni. A Muzulmán Testvériség persze szívesen átvenné a stafétabotot a kiszolgált diktátortól, de nagyon úgy tűnik, hogy ebben a játszmában nekik nem osztottak lapot. Ha Mubaraknak mennie kell majd - amire azért még ne vegyünk mérget -, akkor sokkal inkább a nyugatos El-Baradei lesz az utódja, az ő feladata lesz összesöpörni az Egyiptomi Múzeum múmiáinak maradványait a márványról, kenyeret adni a népnek és a pretoriánusoknak, megszervezni egy igazi, demokratikus választást, letörni ismét csak demokratikus módon az iszlamista ellenzéket. Amíg mindezt végrehajtja, addig sem foglalkozik olyan dolgokkal, amelyek nem rá tartoznak, például a közel-keleti békefolyamat (?) vagy a furcsánál is furcsább dél-szudáni függetlenség.”