„Kínos történet. Hosszú a listája azoknak, akiknek kínos lehet, hogy egy Bradley Manning nevű 23 éves, unatkozó katonai hírszerzési hacker szabadidejében belenyúlhat a Pentagon archívumába, és egyszerű, felelőtlen hazafiatlanságból lenyúl onnan úgy negyedmillió külügyi/diplomáciai iratot, köztük többezer titkos ügykezelésűt. A legkínosabb, hogy egy nettó Amerika-ellenes szervezet ilyen áron is népszerű hős lehet a balos online gerillák egy részénél, főleg azoknál, akik nem gondolkoznak. A világ többi része szörnyülködik és kárörvend, a washingtoni diplomácia meg magyarázkodik és tüzet olt, elvégre a legutóbbi WikiLeaks-kiszivárogtatásokhoz hasonlóan ismét nagy a kár, és megint emberi életeket kell menteni. (...)
Beszéljünk nyíltan: ismét hazaárulás történt, márpedig erre minden országban megvannak a megfelelő szankciók. Charles Krauthammer teljesen jogosan írta: »ez szabotázs.« Hogy bírósági eljárás nélkül az ilyesmi megúszható legyen, az teljes nonszensz. Nem a WikiLeaks-szel, hanem annak áldozataival illene szolidaritást vállalni, ha már. (...)
A WikiLeaks nincs egyedül azzal a hozzáállásával, hogy Amerika valami bűnös nemzet, amelynek külpolitikáját, diplomáciáját, katonai fellépését folyamatosan nyomon kell követni. Az Amnesty International (AI), a Human Rights Watch (HRW) és számos más neves civil, zöld, emberi jogi és feminista szervezet nettó Amerika-ellenességből és antikapitalizmusból hosszú évek óta aránytalan súllyal fókuszál az Egyesült Államokra, minden emberi jogi ballépését többszörösére nagyítva, alig-alig figyelve mondjuk a szudáni rabszolgaságra, a muszlim államok keresztényüldözésére, a kínai, kubai kommunista rezsimre, az észak-koreai lágerekre.
Nincs ez így jól, és ez mindannyiunk, a teljes médiaszakma felelőssége.”