„Az Élet és Irodalom, illetve a Magyar Narancs szerkesztőinek döntésében – az eddigi hírek szerint – nem a takarékossági szempontok játszottak szerepet, talán inkább a biztonságra való törekvés: egy üres oldal tartalmába még egy fideszes összetételű médiahatóság sem tud belekötni. Az sem valószínű, hogy a szerkesztők abban reménykednek, az üres címlap láttán a kormányt és híveit rémült remegés, netán kínzó lelkiismeret-furdalás szállja meg, s bánni kezdik nemcsak a médiatörvényt, de azt is, hogy annak idején nem csatlakoztak az őszödi beszéd támogatóihoz. Olcsó és lapos, inkább az érintett lapokba való poén lenne az, hogy az üres címlapnak pont annyi értelme lesz, mint a telenyomtatottnak esetleg: az olvasók akkor sem veszítenének semmit, ha nemcsak a címlap maradna üresen, de mi ilyet nem mondunk, már csak saját, jól felfogott érdekből sem. (...)
Persze, mit várhatnák az egész demokráciát leromboló Fidesztől, pont a sajtószabadságot hagyná épségben? A sajtószabadság híveinek olyan diktatórikus elképzelésekhez kellene hozzászokniuk, mint az, hogy a közszolgálatnak a közt (a nemzetet, a magyar emberek közösségét) kell szolgálnia, de ami a baloldal szemében még borzalmasabb: a szabadságnak tétje is van, a szavainkért felelősséget kell vállalnunk. Akár egy hatóság előtt is.”