Miért vesztünk össze Washingtonnal?

„Tegyük fel a kérdést! Történt-e bármilyen új fejlemény, ami megmagyarázná, hogy mára gyökeresen új amerikai állásponttal találkozunk? Hiszen ha jól értem, a liszaboni NATO csúcs után mindenki azt mondja, hogy soha nem volt ilyen jó az amerikai-orosz kapcsolat. Pedig ha hiszik, ha nem, az energetikai viták kirobbanása óta egyetlen, e tekintetben fontos geostratégiai ügy volt, az viszont éppenséggel inkább megterhelte, sem mint javította az orosz-amerikai kapcsolatokat. Ez a bizonyos ügy a grúz-orosz fegyveres konfliktus volt. Ja, igen, történt még valami: az Egyesült Államoknak új elnöke lett. Obama elnök elődjétől eltérően néz a világra. George W. Bush hajlamos volt fehérben és feketében látni: ő barát, ő meg ellenség. Utóda árnyaltabban fogalmaz, ő partnereket keres, és együtt akar működni Oroszországgal.(...)

Az Egyesült Államok a szövetségesünk, a barátunk. De ez a barátság nem jelentheti egyik vagy másik kormány szolgai, alázatos követését. Ez a magatartás egyébként sem a barátokra jellemző. Nem szentségtörés vagy árulás egyet nem érteni valamilyen kérdésben barátaink álláspontjával, és nem fontos, hogy ők ezt az egyet nem értést kulturáltan tudomásul veszik, vagy brutális nyomásgyakorlásba kezdenek. Mert előfordulhat, hogy a befolyásos Amerika és a közepes méretű európai Magyarország vitájában nekünk van igazunk. Nagyjából úgy, ahogy ez az utóbbi időben Oroszországgal kapcsolatban megtörtént. Cselekedetünk mércéje ugyanis nem Washington vagy Brüsszel, hanem az általunk felismert és képviselt nemzeti érdek.

Ehhez képest valóban mindegy, hogy miként változott meg Orbán véleménye az orosz-magyar kapcsolatokról. Nem okoz különösebb örömöt azt mondani, hogy a szóban forgó vitában velünk szemben a Fidesz elnöke nem hazája érdekét, hanem Washington álláspontját tartotta szem előtt. Ki is akkor a hazafi?”