„Az a régi sztori, hogy a jobboldali egyenlő az antiszemitával, most már annyira régi kezd lenni, hogy paradigmaváltásra készülhetünk e téren. Nemcsak azért, mert a balos antiszemitizmusnak is vannak mérsékelten nemes hagyományai (a világfelszabadító mozgalmárok egy részének fixa ideája, hogy a zsidó bankárok meg a cionista-kapitalisták a világ urai), hanem mert az a politikai orientáció, amit jobboldalnak szokás nevezni, egyre több közös halmazt képez a zsidósággal. (...)
Minden ellenkező és vad híresztelés ellenére az eddigi jobboldali kormányok nem voltak antiszemiták, és akkor finoman fogalmaztam. Akár csak a »rajnai modell« országaiban, az úgynevezett jobboldaliak mindent megtettek, hogy kivédjék zsidóellenesség újra és újra megjelenő vádját. Az úgynevezett baloldalnak pedig, főleg az elmúlt néhány évben, más érve nem is maradt ellenfelével szemben, mint e vád szertefoszló délibábja, hogy népies legyek. Vádoltak és vádolnak dühödten mindenkit, aki nem tartozott/zik a ballib holdudvarba, a miniszterelnököt leginkább. (...) Mindez azonban már igen sokszor megíratott a mi okulásunkra, testvéreim. Hála az Örökkévalónak, létrejött a Jobbik, mely sikeresen integrálja hazánk lelkes antiszemitáit, oda lehet dezertálni, és sokkal tisztább a képlet. (...)
Úgy tűnik, az anti-MAZSIHISZ, vagyis az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Chábád Lubavics mozgalom, nem is szólva a Barankovics műhelyről, ezer szállal kötődik a jobboldalhoz. A zsidóság meghatározó rétege kezdi konzervatívnak, sőt (magyar) nemzetinek vallani magát, köztük számos fiatal. Vállalva az egyszerűsítés kockázatát: míg korábban egy rendes zsidó értelmiségi minimum SZDSZ-közeli volt, mára megindult az exodus a balliberális Egyiptomból.
Ja, még azt hozzáteszem, hogy e paradigmaváltással a »jobboldali kereszténység« mítosza is összedől.