„- A könyvében feltűnt az is, hogy a politikai részeknél visszatérő elem az, amit egyik helyen úgy fogalmaz meg: »[...] lehetnek olyan 'barátaink', akiket szívesen felcserélnénk akár valamelyik ellenségünkkel, mert utóbbiak olykor sokkal kevésbé veszélyesek.« Itt milyen élményekre gondol?
- Tudtam, hogy ez érdeklődést fog kiváltani, de azt senki ne várja, hogy a saját közösségemből bárkit bemártsak. Csak utalni szerettem volna rá, hogy nagy politikai közösség a miénk is. Ugyan nem vagyok párttag, de nyilvánvaló, hogy melyik gondolkodói körhöz állok közel, és azt tapasztaltam meg, hogy az embernek az ellenfelei között is lehetnek barátai, ahogy a barátai között is lehetnek ellenségei. Vannak olyan stílusok, amelyek a politikában inkább előfordulhatnak, mint az élet más területein, és ezeket a politikai stílusokat nem tartom erénynek. Vannak, akik az intrikálást, a hazudozást, a hazugságok terjesztését, névtelen levelek ide-oda eljuttatását okosságnak, politikai teljesítménynek tudják be, de én erről mást gondolok. Ha pedig olyan emberek tesznek ilyet, akik egyébként arról híresek, hogy okosak, akkor ezt az okosságot súlyosbító körülményként értékelem magamban. Ennél többet viszont nem szeretnék erről beszélni. (...)
- Polgármesterségének egyik látványos intézkedése az volt, hogy több aluljáróból kitiltották a hajléktalanokat, és új helyet találtak nekik...
- ...hmm, kitiltottak? Már megint hangulatkeltő kifejezés.
- Lehet, hogy nem ez a legjobb szó, és úgy tűnik, tényleg konfliktusmentesen sikerült megoldani ezt az ügyet.
- Nézze, érezhető itt némi spekuláció. Néhány olyan személy, akik bennem az anarchista látszatát keltik, még tüntetést is szervezett, de észre kell venni, hogy húsz év alatt szinte semmi nem történt, miközben mi szeretnénk visszaadni a város funkcionális pontjait a budapestieknek. Lépésenként tudunk haladni. Azt soha nem ígértem, hogy tökéletes megoldást találunk a hajléktalanproblémára. A férőhelyek biztosítása mellett elődeink koncepciója szegényes volt. Lehet olyanokat mondani, hogy amit mi teszünk, az nem megoldás, viszont akkor mi az, ami eddig volt? A legelismertebb és kétségbevonhatatlan szakismerettel rendelkező emberekkel és szervezetekkel, köztük a Máltai Szeretetszolgálattal és a Hajléktalanokért Közalapítvánnyal hajtjuk végre azt, amit teszünk. Közszolgáltató cégeink munkahelyeket biztosítanak, ingatlanokat bocsátanak a hajléktalanok rendelkezésre, ezért szisszentem fel, amikor azt mondta, hogy kitiltották őket. Mi ezeknek az embereknek gondoskodást, munkát és emberi körülményeket biztosítottunk, ahelyett, hogy az aluljárókban fetrengenének. Akik úgy gondolják, hogy tüntetni akarnak, azok tüntessenek, de arra kérem őket, kérdezzék meg maguktól, hogy mit tettek ennyi év alatt. Nem tüntetni kell, táblákat rázni, hanem tenni valamit ezekért az emberekért. (...)
- Nem fővárosi ügy, de a témához kapcsolódik, hogy önnek mennyire szimpatikus az az új törvény, amelynek értelmében a 18 év alattiakat is büntethetik elzárással?
- Amennyire emlékszem, az ember úgy tízéves korára megtanul különbséget tenni jó és rossz között. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy tízévest is meg kell büntetni, de a társadalomnak joga van védekezni az olyan viselkedésforma ellen, ha valaki túl van már az általános iskola alsótagozatán, de nem tanulta meg, hogy nem illik a másikra kést rántani. A városban elszabadult libertariánus elv szerint a konszolidált tömegnek minden devianciát el kell viselnie, és ha nem tetszik valakinek, akkor egyrészt elmehet, vagy meg kell tanulnia megvédenie magát úgy, ahogy tudja. Esetleg nekiszegezik a kérdést: miért járt arra? Ezt az álláspontot nem akarom magamévá tenni.”