Pénzt akar szerezni a kormány, lényegében bármi áron. Ennek alárendelve rúgja fel a jogállamiság szabályait.
„Négy biztos ponttal lehet rögzíteni az Orbán-kormány eddigi ténykedését: hatalomkoncentráció, bosszú, pénzszerzés és érzéstelenítés. Stílusát tekintve a végletes bizonytalanság és az ebből adódó ideges erőszakosság.
A kormányzat hat hónap alatt lényegében lefegyverezte az Alkotmánybíróságot, ellenállásra képtelen helyzetbe hozta a közmédiát, ostromolja a Nemzeti Bankot, előkészít egy új alkotmányt, amely nagy valószínűséggel további mozgásteret hoz létre a számára. Minden lépése, amellyel az emberek kétharmados (valójában 52,7 százalékos) akaratára hivatkozik, egyben a legegyszerűbb politikusi önzés, szelídebben: önérdekérvényesítés alapján értelmezhető. Több hatalmat szereztek, hogy könnyebben cselekedhessenek. Az állami tulajdon preferálása is e logika alá rendezhető. Ezek veszélyes eszközök, de ettől még kérdés, hogy van e cél, amely netán szentesítené bevetésüket.
A mindent átható reváns nem az, de talán múló motívum. Az oktatás, illetve az egészségügy területén egyelőre más nem történik, mint hogy visszafelé megteszik azt az utat, amit az előző nyolc év előre. (Vagy fordítva: most nem a haladási irány minőségén van a hangsúly.)
Ha van egyéb rendezőelv az eddigieken túl, az az, hogy pénzt akar szerezni a kormány, lényegében bármi áron. Ennek alárendelve rúgja fel a jogállamiság szabályait (visszamenőleges adóztatással például, akár a különadókról, akár a büntető 98 százalékról van szó), a nyugdíjpénztárakkal való önkényeskedéssel, s az ebbe beavatkozni képes Alkotmánybíróság elnémításával. A pénz pedig arra kell, hogy adót csökkentsenek akkor, amikor – minden más példa szerint – nem lehet, hogy nagy összegeket pumpáljanak oda, ahol aligha fordul termőre. Együtt az egész rendszer a szavazat – tehát hosszú távú hatalom – maximalizálás célját biztosan szolgálja. Meglehet, mást is, de ezt az időnek kell még igazolnia.”