„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Bradley Manning az üveghegyen is túl, egy Bagdad melletti amerikai támaszponton. Most már nincs ott. Az amerikai hadsereg volt értékelő-elemző katonája fél éve egy magánzárkában várja, hogy a hadbíróság eldöntse, vajon mit érdemel az a bűnös, aki több mint 250 000 bizalmas diplomáciai jelentést, táviratot tár a nyilvánosság elé.
Miképpen is jutott hozzá ehhez az irdatlan anyagmennyiséghez Bradley Manning? Megdöbbentően egyszerűen. Egy később nyilvánosságra került internetes beszélgetése szerint munkájából adódóan »napi 14 órán át, a hét 7 napján több mint nyolc hónapon keresztül« volt hozzáférése nyilvánosan nem hozzáférhető adatbázisokhoz, amelyek az amerikai hadsereg és az Egyesült Államok diplomáciai testületeinek kommunikációját tartalmazták. Bradley közlegény újraírható CD-re mentve vitte kedvenc Lady Gaga-számait állomáshelyére, majd miután a dalokat meghallgatta, a zeneszámok helyére írta fel a letöltött dokumentumokat, és így távozott a hosszú műszakból. Azzal dicsekedett, hogy miközben az énekesnő Telefon című dalára tátogott, »az amerikai történelem legnagyobb adatömlését« mentette ki, és távozott vele mit sem sejtő feletteseinek szeme láttára. (...)
A zeneválasztás Manning ízléséről, a kiszivárogtatás az iratkezelés laza szabályairól, a jelentések az amerikai birodalom működéséről, de az egész anyag másról és többről szól. Arról, hogyan igazgatják ügyeinket, akik döntenek rólunk. A legkényelmetlenebb azzal szembesülni, hogy a titkoknak és bizalmasságoknak milyen bonyolult hálójában élünk, miközben sokan »nyílt társadalomról« beszélnek.”