Kísérlet és fordulat

„Hiába ért véget ugyanis két évtizede a hidegháború, hiába szűnt meg 1991-ben a Varsói Szerződés (hogy 2004-re minden korábbi tagja a NATO-ba tagozódjon), a katonai tervekben, a hadgyakorlatokon mind a két oldalon a mai napig számolnak a legrosszabb forgatókönyvvel, azaz egymással is. Mi több, az utóbbi években ezt felerősítették az olyan fejlemények, mint a Bush-féle háborúk és európai rakétavédelmi tervek, az európai hagyományos fegyverzetek korlátozásáról és ellenőrzéséről szóló egyezmény (CFE) 2007-es felfüggesztése, vagy a 2008-as grúz- orosz háború. Bár ma a két fél közti nyílt fegyveres konfliktus esélye elenyésző, nem szövetségesek, ami nemzeti és katonai biztonsági értelemben ekkora potenciálok esetében bizony egyaránt azt jelenti, hogy akár ellenségek is lehetnek. Ez az erő politikailag nem korrekt, kérlelhetetlen törvénye.

Lisszabonban azonban úgy tűnik, egy geostratégiai kísérlet vette kezdetét, hogy a felek túlléphessenek ezen a sakkban tartó bizalmatlanságon, amely nem kevés erőforrást köt le, ugyanakkor hátráltatja a nem biztonsági jellegű együttműködés kibontakozását is. A fordulat nem kedv kérdése, hanem szükség és kényszer. A világ olyan, korábban meghatározó szereplői között (Észak-Amerika, Európa, Oroszország) történhet meg, amelyek mára kezdenek ráébredni pozícióik hosszú távú tarthatatlanságára, és régi-új kapaszkodókat keresnek. Tegyük hozzá, távolról sem ez az egyetlen lehetőség számukra, de az biztos, hogy kulturális, történelmi, civilizációs szempontból logikus törekvés.”