Hogyan temessünk alkotmányt?

„Mivel az alkotmánybírókat a népszuverenitás kizárólagos letéteményese, a parlament választotta, s mivel a nép négyévenként ugyan lecserél(het)i a képviselőket, de a törvényhozó hatalom ettől még nem szűnik meg, ezért az adott országgyűlés által megválasztott alkotmánybírók demokratikus legitimitása éppolyan kifogástalan, mint a négy évre választott képviselőké.

Nem számít sokat, igazából semmit sem, hogy a magyar országgyűlésben vagy bizottságaiban milyen érvek hangzanak el akár pro, akár kontra. Nem nagyon várható, sőt igazából egyáltalán nem várható, hogy az alkotmánnyal és alkotmánybírósággal kapcsolatos vitában kormánypárti képviselő vagy miniszter akár csak a látszatát is kelteni kívánja annak, hogy elvi kifogásai vannak Lázár János hajmeresztő és siralmas logikájú javaslataival szemben.

Ezekről különben nyilvánvalóan föl sem tételezhető, hogy különösebb érdemi közük volna egy amúgy századrangú és -jelentőségű fiatal politikushoz, akiről egyelőre még semmi fontosat nem jegyzett föl a magyar történelem, s aki éppen ezért valószínűleg föl sem fogja, mennyire tragikomikus hatást kelt, amikor a jogállam elégséges mértékű megszilárdulásáról, úgy húsz év távlatát mintegy egybefogva, éppen ő nyilatkozik. Az már nem annyira tragikomikus, inkább tragikus, hogy a miniszterelnök sem kívánt megjegyzést fűzni ehhez a megállapításhoz, az elmúlt napokban hangsúlyozottan a parlamenten kívülről üzent, Brüsszelből, Kínából, Montenegróból, a fürdőkádból, akárhonnan, hogy quod dixi, dixi, a szöveg marad, vesszőhibástul, a parlamenti szócséplésre meg van három napotok, szóljatok, ha vége.”