Ezzel a kormánnyal nem kollaborálok

„Mennyire rontotta el a Magyar ünnepet a körülötte és Alföldi Róbert körül kialakult botrány?

Nem sikerült elrontania. A darab bemutatója és további három előadás a Nemzeti Színház vendégjátéka lett volna a Művészetek Palotájában. Ezeket feltehetőleg többen látták volna, hiszen oda eleve többen befértek volna, mint a Gobbi Hilda-terembe, ráadásul egy előadást így januárra kellett halasztani. Mindez nyilván nézőszámveszteség. De szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a semmiből kellett helyet keresni a kiutasítás után, hiszen a Müpa után az eredeti tervek szerint is ide tért volna vissza a darab. Kivételes véletlen, hogy meg tudtuk tartani végül a premiert – de sikeresen megtartottuk.

Megindokolta önnek a döntését a Müpa vezetősége?

Nem. Csak azt a hivatalos indoklást ismerem, amely nyilvánosságra jutott, miszerint technikai okokra hivatkoznak. Én mindenesetre nem látom azt a technikai okot, amely miatt egy nappal a bemutató előtt ki kellett utasítani az előadást. Valamelyik újságban azt olvastam, hogy a tartalma adhatott okot gyanakvásra, mert szó van benne Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásáról – de hogy ki gyanakodott és vajon mire, fogalmam sincs. Mások szerint Alföldi Róberttel és az ő döntéseivel volt bajuk – vagy a rendezésével? De hisz arról sem tudunk, egyáltalán benézett-e a próbákra valaki az intézkedők közül.

Egy normális országban, normális szerződéses viszonyok között elképzelhetetlen volna, hogy egy visszalépést így intézzenek – tisztázatlan indok nélkül, ilyen sunyi módon. Hogy nincs magyarázat, találgatásokra hagyatkozhatunk, ahogy az átkosban volt szokás – önmagát minősíti egy ilyen húzás. Kitalálhatjuk az okot önállóan – mert annyira mégiscsak szabad országban élünk, hogy szabadon gondolkodhassunk. És eszünkbe jusson, a Kádár-rendszerben volt arra példa, hogy az utolsó pillanatban efféle gyanús okból kitiltottak valahonnan valamit vagy valakit. Viszont betiltásról – valamely mű nyilvánosságra kerülésének általános tilalmáról – ma még nincsen szó. Most még csak egy-egy állami intézményvezető dönthet úgy, hogy őnála márpedig nem – hát ne várjuk meg, hogy a tilalmak az állami szférán kívüli szabad terekre is érvényesek akarjanak lenni. (...)

A mi régiónkban rendre előfordul, hogy megerősödnek a szélsőségek, a nacionalista nézetek. Egyszer Szlovákiában, máskor Romániában vagy nálunk erősödik meg a hangjuk.

Épp ezért kellene józanul, a megbékélés hangját érvényre juttatni. Aggasztónak tartom, hogy mihelyt a szélsőjobb megüt egy efféle hisztérikus hangot, a kormánypártok is rögtön rákapcsolódnak, nehogy elvigyék előlük ezt a témát. Ahogy hétfőn a parlamentben az a jobbikos képviselő Alföldi ellen uszított, ezen a középkori inkvizíciót fölidéző hangon a jobboldali szélsőségesek beszéltek a háború előtt és alatt ugyanezekben a padsorokban – illetve majd az ötvenes évekbeli boszorkányüldözők. Kiragadni különböző színházi előadásokból motívumokat - erőszakról, szexről, fiatalkorúak elleni abúzusról –, és így vádaskodni, hogy mennyire elfajzott ez a színházvezetés? Hát senki nem beszélt ennek az embernek a görög tragédiákról vagy a Shakespeare-darabokról? Hemzsegnek bennük az effélék – az egyikben gyermekek esnek áldozatul, a másikban egy színes bőrű megfojtja ifjú, ártatlan, fehér feleségét, és a többi. És az interpelláló véleménye nem esik távol a többségétől, az illetékes válaszoló pedig azt mondja, igen, megérti a problémát, meg lesz oldva, csak türelem. Itt tartunk.”