Csak szomorúságot érzek

„Elbizonytalanodott, és már nem érzi magát képernyőképesnek?

Más országokban nem ennyire jellemző, hogy ilyen korú, tapasztalattal és tudással rendelkező emberek már nem szerepelnek a médiában, a képernyőn. Amerikában rengeteg idősebb korosztályhoz tartozó szakember van még képernyőn és élvezi a nézők szeretetét. (...)

Már megjelenése előtt komoly vihart kavart a »Kinyitom a számat!« című könyve, amelyben Bárdos András beszélgetőtársaként adja ki magát. Miért döntött úgy, hogy kinyitja a száját?

Soha nem döntöttem volna úgy, hogy olyan dolgokról beszéljek egy könyvben, melyekről eddig hallgattam. Nem volt bennem szereplési vágy, hogy szakmai életemnek és magánéletemnek, világképemnek olyan részleteit osszam meg másokkal, amelyeket eddig megtartottam magamnak vagy szűk baráti körömnek. Ám Bárdos András kedves kíváncsiságának nem tudtam ellenállni, azt mondtam, próbáljuk meg. Eljött hozzám sokszor, és órákig beszélgettünk. Jól éreztem magam közben. Ebédeltünk, kávéztunk, összebarátkoztunk. És lett belőle egy könyv. Minden szorongásom ellenére a végeredmény egy számomra is vállalható, olvasmányos mű. (...)

Sokakat támad, akár évtizedes sérelmeit is előveszi. Nem fél attól, hogy a többszörösét kapja vissza?

De félek. Vissza fogom kapni. Rossz lesz, ezt már most tudom. De azt az ígéretet tettem Andrásnak, hogy minden olyan témában, amelyről faggat, én őszinte leszek. Válaszolok akkor is, ha ezzel magamnak ártok, és nem titkolózom akkor sem, ha másokról kell sommás véleményt megfogalmaznom. Sőt Bárdosra is fröccsen rendesen. Ha belementem, már nem köthettem kompromisszumot. Inkább legyen a könyv megosztó, mint hazug.”