„Egy: megérett a meggy. Kettő: a magyar nyelv védelme. A magyar nyelvet igenis ápolni s eltakarni kell, nem hiába hoztam létre a Pitt Schmál Anya Nyelvi Díjat. A depresszió, a mérhetetlen közöny és rosszindulat mellett az anyanyelvünk az, ami bennünket, magyarokat összeköt. Önazonosságunk első és legfontosabb záloga, jövőnk letéteményese, olyas valami, ami érzelemrokonító forrasztékot létesít állam- és kormányfő között, és amelyet a mai világ egyre koptat, szegényít.
A magyar nyelv oltalmazóinak lankadatlanul azon kell fáradozniuk, hogy mindenkiben belső késztetés támadjon. Ha ugyanis nem támad belső, majd lesz külső késztetés, mint Marci Hevesen. Itt szögezném le rögtön, hogy mélyen elítélem az elektromos ímelezés minden formáját, helyette azt javaslom, hogy magyar postagalamb röptesse azt az ímélt annak jogos címzettjéhez. Az elektromos levelezés térhódítása a nyelvhasználat eszköz-jellegének kidomborodását eredményezi, holott a cél az lenne, hogy minél kevesebb eszköz-jelleg domborodjon, vagy ha mégis, akkor legalább ne vasár- és munkaszüneti napon. Három: tömegsportot az alkotmányba! Négy: az élethosszig tartó tanulás és buktatás. Ez a három céként kitűzött prioritásom.
Azt is egyértelművé tettem ugye az elmúlt időben, hogy a törvényhozási láznak én nem gátja, hanem ércnél maradandóbb motorja szeretnék lenni. Ez nagyrészt működik is, de a működésem jobb megértéséhez el kell mondanom azt is, pontosan milyen motorja is vagyok én a törvényhozásnak. Nos, bár a belső égés stimmel, nem vagyok valami kétütemű, amely ugye két ütem alatt hajtja végre a ciklust. Nem, én injektoros, 1,8-as négyütemű turbó motor vagyok, aminek az első üteme a szívás. Ezt nem kell részleteznem. A második a sűrítés, hát garantálom, hogy senki nem sűrít úgy górcső alatt, mint az Önök embere. Ezután jön a terjeszkedés, a munkavégzés, ezt ugye látjuk; végül az utolsó ütem a kipufogás. Akkor szállítom az égésterméket. Köszönöm a figyelmet.
Kell még valamit mondanom, Csaba?”