„A gyomromban keletkezett kavargó bizonytalanság kerek 24 óráig tartott, amikor is megszólalt a miniszterelnök, méghozzá nem is akárhogy, ugyanis kiderült, hogy nem ő áll a fenyegető üzenet mögött. Közölte, hogy neki Matolcsy a jobbkeze, és senki nem tud mondani olyan összeget, amelyért lemondana a jobbkezéről. Mi több, magát és miniszterét a legendás és elválaszthatatlan Adenauer-Erhard kettőshöz hasonlította, amivel persze nemcsak a mai, kivételes magyar párost emelte történelmi magasságokba, hanem a mostani magyar helyzetet is képes volt összevetni a világháborúban szétbombázott Németországéval. De ez, mondhatni, mellékes ahhoz képest, ami ezután következett. A jobboldali forradalom zászlóshajója ugyanis másnapi számában mindössze két rövid mondatban tudósított a nagy visszhangot kapott kormányfői nyilatkozatról, és ezt a pár szót is csupán a Matolcsyról szóló újabb cikk legeslegvégére, mintegy mellékes, kapcsolódó hírként. És még ezzel sincs vége, ugyanis a miniszterelnöki megnyilatkozás napján a jobboldali nemzet hírtelevíziója megint odavágott egyet Matolcsynak, majd a támadást csütörtökön folytatta a nagyon központi lap is.
Valami itt nem stimmel. Vagy mégsem jobboldali Magyarország, és a baloldal ügynökei ott ólálkodnak minden kilométerkőnél, sötét utcasarkon, valamint elhagyott kapualjban, vagy ha jobboldali is, a jobboldalnak is van még jobb, legjobb, netán baloldala. Hogy van az, hogy a miniszterelnök példátlan elkötelezettséggel, szinte örök mentelmi jogot adva miniszterének kiáll Matolcsy mellett, saját médiája viszont ezt szinte teljesen figyelmen kívül hagyja, és változatlan erővel lő a célpontra? Vajon kinek áll útjában Matolcsy? Vajon ki az, aki olyan erősnek képzeli magát, hogy Matolcsy ürügyén szembeszáll Magyarország legerősebb emberével?”