„A kormányzat fenyegetően lép föl ellenfeleivel szemben (vetélytársai jelenleg nincsenek), olykor pedig nyílt vagy burkolt politikai tisztogatásba fog. A közügyekkel és politikai vonatkozású szakkérdésekkel foglalkozó értelmiségiek – láthatólag – rettegnek. A három ízben is kormányt alakított szocialista párt kénytelen (részben persze a népszerűtlensége miatt is) úgyszólván titokban működni, ha tevékenységébe olyanokat is be óhajt vonni, akiknek még nem mindegy minden, vagy akik nem szerepelnek a bérlistáján. A politikai kockázatokat pedig úgy mérlegelik a politizáló értelmiségiek, hogy a kormányzat nyomása negatívra fordítja a befektetés/megtérülés arányt, ha a szakember kritikusan áll szemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével és a nemzeti ügyek kormányával.
A szavazófülkékben lezajlott békés forradalom és az átmenet zavaros korszakának lezárása előtt a konzervatív tudósok a legkülönfélébb egyesületekbe tömörültek (Professzorok Batthyány Köre, Nemzeti Kör, Polgári Együttműködés Egyesülete, CEMI, Reformszövetség, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége stb.) – rettegés nélkül. Vagy bátrabbak voltak, vagy a represszió volt kisebb: döntse el a nyájas olvasó.
Akárhogy is van – és a kormányzat hívei nyilván azt fogják mondani, hogy félelemre semmi ok, illetve a kormányzat más hívei meg azt, hogy csak rettegjenek a nyomorultak –, nyilvánvaló, hogy az ellenzéki politizálás eddig szokásban volt technikái (például a programalkotás szaktekintélyek bevonásával) elavultak. Volt kormányzó pártnak, jelenleg ellenzékbe szorult középpártnak illegális szervezetként kell működnie, miközben a jelenlegi rendszer alapjait nem is feszegeti. (Enyhén szólva.)
Annak idején a demokratikus ellenzék (nagyjából: 1977–1989) egyik legfontosabb gesztusa az volt, hogy a legfontosabb földalatti publikációja (a Beszélő) impresszumában föltüntette a szerkesztők nevét, lakcímét és telefonszámát; a szerzők jelentős része is a valódi nevén tette közzé írásait a szamizdatban, noha evvel akkor nyíltan törvényt szegett és jogszokást sértett.”