„Hétfőn fél egy körül Stump Etelka Kolontáron éppen ebédelni készülődött. Fél egy után öt perccel hatalmas robajjal beszakadt az ajtó és vörös iszap öntötte el a házat. Negyvenöt percig tartott, míg kimenekült, a ház, benne a család teljes vagyona odaveszett. A MAL Zrt. tulajdonában álló zagytározó fala átszakadt, az alumíniumgyártás mellékterméke, a vörös iszap elöntötte a környéket. A világ rendje helyreállt. Annak a vagyonnak, amely a MAL tulajdonosait a leggazdagabb magyarok listájára helyezte, részben Stump Etelka háza, értékei, élete a forrása. Egyszerű matek, még ha a számtan időrendje itt fordítva is működik. A MAL ZRt. tulajdonosai Stump Etelka – és még néhány ezer kolontári, devecseri lakos – házát zálogosították el. S bár erről elmulasztottak Etelkának és a többieknek szólni, a hitelt adó természet most lehívta a fedezetet.
Egyszerűbben: e házakat, vagyont, jövőt előre elvették, csak eddig senki nem tudott róla. A helyzet még rosszabb: Etelkát és a többieket nagyobb fedezetrész sújtotta, ám kisebb részben mi magunk – ajkaiak, győriek, budapestiek – is ott állunk mögöttük vagyonkánkkal. Halak pusztulnak, földet kell cserélni, adóforintokból fedezett kártalanítás és környezet helyreállítás következik majd, az állásukat vélhetően elvesztők közterhei hiányoznak a közös költségvetésből, ráadásul szociális támogatásukért is közösen felelünk majd. A MAL tulajdonosai ebből a pénzből gazdagodtak meg. Bár az időrend felcserélődött, a MAL tulajdonosai tőlük vették el házukat, értékeiket és ebből lehetnek különlegesen gazdagok. Kegyetlenül hangzik, mert az is.
Mindez azonban megelőzhető lett volna úgy, hogy a MAL tulajdonosai is jól járjanak – ha nem is annyira jól, mint hétfő délig jártak – és ház, tiszta föld, közpénz is megmaradjon. Amint azt Hargitai Mikós a Népszabadságban pontosan írta le, a magyar alumínium előállításnak a rendszerváltás idején ki kellett volna halnia. A magyarországi alumínium kis sűrűségű, rossz minőségű, drágán kitermelhető, aligha lehetett versenyképes a világ alumíniumpiacán.”