„Orbán Viktor a múlt héten államférfi módjára viselkedett, egészen bizonyos vagyok abban, hogy jelenléte jót tett az embereknek. Ahogy Pintér tábornok jelenléte is.
Gondolhatunk persze arra, hogy egy politikai vezető politikai célokra is használja az ilyen lehetőséget, de most legyünk annyira elegánsak, hogy ne gondoljuk erre. Annál is inkább, mert a katasztrófa politikai célokra való használatára ott volt a háttér: még csorgott a borzalmas lé, még műtétre vártak a súlyos sebesültek, még meg se találtak minden odaveszett embert, a jobboldali harsogók máris előkapták a Gyurcsány-kártyát. Hátha azzal ki lehet kaparni valami gesztenyét. Nyilván ki is lehet: azok, akik fejébe ezzel szöget ütöttek, aligha értesülnek arról, hogy a volt miniszterelnöknek nyilván semmi köze nincs az egészhez. (...)
Egészen addig elismeréssel figyeltem Orbán Viktor viselkedését, ameddig ki nem lépett abból szerepből, amely a végrehajtó hatalom vezetőjeként arra ad neki fölhatalmazást, hogy életeket mentsen és rendet teremtsen. Miután a szakértőktől azt hallotta, hogy itt nem természeti katasztrófáról van szó, méltányolandó személyes dühében azonnal megígérte, hogy a felelősök példás büntetést kapnak. Kapjanak is, természetesen, de azt is nagyon erősen nyomatékosítani kellett volna, hogy a miniszterelnök törvényes kötelessége nem csak az érthetően dühös emberek mentése, hanem az is, hogy gátat vessen a lincshangulatnak. Amúgy teljesen normális dolognak tekinthető, hogy a nép azonnal fölkoncolná a vezetőket - évezredek óta ez a szokás -, vagy legalább börtönbe vitetné őket, és teljes vagyonelkobzást követel. Ha ezt a hangulatot a tulajdonosok velőtrázóan cinikus nyilatkozattal tetézik, akkor pláne nincs mit csodálkozni az emberek elemi erejű fölháborodásán. De egy miniszterelnök nem építhet erre. (Orbán Viktor a vélt vagy valódi bűnösök miniszterelnöke is.) Neki az a dolga, hogy arra hívja föl a figyelmet, hogy a felelősség kérdése vélhetően nagyon bonyolult: annak kiderítése az igazságszolgáltatás feladata.”