„– A Euromoney című szaklap Emerging Markets nevű kiadványa az idén önt választotta az év jegybankárának a felzárkózó európai régióban. A méltatás szerint ez kifejezi a piaci szereplők bizalmát. Nem gondolja, hogy az önt ért politikai támadásokra válaszul kapott ilyen erős nemzetközi támogatást?
– Idén januárban, éppen a Euromoney bécsi konferenciájának egyik programjaként, a régió hét-nyolc jegybanki vezetőjével ültem egy asztalnál. A beszélgetés irányítója váratlanul feltette a kérdést: ki kivel cserélne, melyik másik országban dolgozna a legszívesebben. A legtöbben Magyarországra voksoltak, talán mert bankelnöktársaim úgy vélték, itt lehet a leglátványosabban sikert elérni. Ha ma megkérdeznék őket, aligha mondanák ugyanezt. Azóta a jegybankelnöki lét meglehetősen küzdelmes lett, és a makrogazdasági környezet is nagyon nehéz: az infláció még mindig az általunk megcélzott szint fölött van, a gazdaság pedig gyenge, most kezd kilábalni a recesszióból. (...)
– A Kósa–Rogán-javaslat után miért állt elő a jegybank saját ötletekkel a hitelezési kockázatok mérséklésére?
– Fontos különbség, hogy a mi javaslataink nem a devizahitelesekről szólnak, bár van átfedés a két csomag között, mert a képviselő urak is az ügyfelek pozícióját erősítenék a bankokkal szemben. Bármennyire nehéz is kimondani, mert ellenkezik a bajbajutottak megsegítésének természetes emberi igényével, a Magyar Nemzeti Banknak nem feladata az efféle segítségnyújtás. Hadd hozzak egy példát: egy balesethez kijön a mentő és a rendőr is, de más-más feladatot látnak el. A mentő elsősegélyt nyújt, a rendőr pedig többek között átveszi a forgalom irányítását. Mi ennek szellemében tettünk javaslatokat. (...)”