„Akik ott voltak, azt mondják, hogy Marian Cozma gyilkosai nevetgélve érkeztek a minapi tárgyalásra. Szándékosan írtam gyilkosokat: a törvény betűjét szigorúan értelmezve nyilvánvalóan csak egy ember fogta a kést, de erkölcsileg a banda összes tagja elmarasztalható. (...)
A gyilkos soha nem valamiféle túlkapásból szúrja le áldozatát, hanem azért, mert uralkodni akar felette. Kéjeleg abban az érzésben, hogy a pillanat tört része alatt a legszentebb ügyről, életről és halálról dönthet. És a lényeg maga az aktus: a gyilkosság ténye. Ez a Raffael-félék narkotikuma. Miután az efféle gyilkos élete a gyermekkorától kezdve a szúrás pillanatáig pokol – a gyilkosság aktusával bosszút áll mindenkin és mindenen. De legfőképpen aktuális áldozatát gyűlöli: irigyli magasságát, sportos kinézetét, vélelmezett vagyonát, sikerét a nőknél, vagyis gyűlöli mindenestől, mert zsugorított agya annyit azért pontosan észlel, hogy Marian Cozma és a triatlonista Homo sapiens, ő pedig csak korcs félreértés a teremtés történetében. Ez a típus tehát öl, és ölni is fog a világ végezetéig, és ezt megakadályozni nem lehet, mert ahogyan a bolha sem szökik az égig, a söpredék sem tér jó útra csak úgy magától.”