„Mindenkinek megvan a külön elmélete a kiszivárogtatókról (Gyurcsány Ferenc pártbéli ellenfelei? Az ellenzék? Az akkori miniszterelnök maga? Külföldi titkosszolgálatok?), de talán nem is ez az igazán érdekes. Hanem az, hogy az első, ellenzékben töltött évfordulón sem érzi a szocialista párt: végromlásának erős jelképét ünnepli - politikai Stockholm-szindrómaként - »igazságbeszédként«.
Ugyan lehet a valósággal szembenéző bátor tettként méltatni a szónoklatot - bár ebben az esetben is adódik a kérdés, milyen államférfi az, aki a saját maga okozta válság megoldására tüzeli hallgatóságát. De ezt a harcot - nevezetesen a hazugság igazsággá hazudását - a balliberális valóságértelmezők réges-rég, talán már a négy évvel ezelőtti forró napokban elveszítették.
S a Gyurcsány Ferenc által vágyott néhány sor vagy bekezdés a történelemkönyvekben alighanem csak a támogatottságát, az önkormányzati választást, koalíciós partnerét elveszítő, végül foggal-körömmel védett hatalomból is távozni kényzetelen politikusról szól majd.
Bár a volt miniszterelnök visszatérését nem lehet kizárni, most űgy tűnik, az általa képviselt őszödi mítosz (amely szerint a beszéd valójában a múlttal való szenvedélyes szakítás óhajtása, amelynek hibája csupán trágár szóhasználata) ennek a legnagyobb akadálya.”