Egy kiló kenyér és a szavazópolgárok

„A szocialista szabaddemokrata kormányzat és önkormányzatiság alatt a következő jelentős eredmények születtek: dupla, illetőleg tripla árakon csináltak egy jól kinéző főteret. Rendszerint az önkormányzati vagyonkezelőkbe betették saját embereiket. Sok esetben e saját emberek segítségével megvásárolták a helyi ….-t (és ide mindenki helyettesítse be a tapasztalatai szerint megtörtént esteket). A két sávos út nem lett négy sávos, a járda romos maradt vagy éppen romosabb lett, és így tovább. Valamilyen oknál fogva viszont e városok adósságállománya kitartóan emelkedett.

Tisztelet persze a kivételeknek.

A polgármester, a képviselőtestület pedig eközben rendületlenül szocialista-vagy szoclib volt, gyakran több mint tíz éve. És szerették őket! És jöttek a dumák, hogy jaj, de a mi „Gáborunk” az nem tehet semmiről!

Mi nem történt ez alatt a több tíz év alatt?

A kedves választópolgárok nem érdeklődtek az útjaik, a parkjaik (le)épültségi foka, a hivatali állapotok, lassú ügyintézés, stb. miatt. Pedig fizettek érte. Nem is keveset. Ehelyett egymás között, némi szoci bíztatással megspékelt „minden politikus lop” mottóval elküldték az összes „politikust” a csudába. Aztán rászavaztak ismét arra, a „Gáborra”, aki régen ellenzéki volt, és Mikire, aki meg üzletember.  Most szegényügyi szakértő akar lenni az egyikük. Kár, hogy ezirányú szakértelmét az elmúlt húsz évben nem vette igénybe….

Abszurd ugye?

Százharminc forintért puffogunk, elvesztett tizensok évért nem?”