„Az elmúlt húsz év során leginkább a szocializmus szürkeségéből, unalmából kiszabaduló vállalkozói szellem és kreatív energia önmozgása alakította át és színesítette ki Budapestet. A város gyökeresen megváltozott. Konstans főpolgármestere így aligha kerülheti el a - jelenlétének emléket állító - szoborba öntést. Paradox módon mégis azt kell gondoljuk, hogy a fokozatosan gyengülő, mások gyámsága alá csúszó Demszkynek kifejezetten ártott, hogy többszöri újraválasztását nem akadályozta törvény. Az ő esetében a kevesebb bizonyosan több lett volna. Nem állnánk derékig belterületi plázákban, nem pusztultak volna le százával körúti üzletek, a metró el nem készülte nem az ő vállát nyomná, vagy a fővárosi cégek nem a közpénzlopás jelképei lennének. És ma a mindent megszépítő idő távlatából méltatni lehetne városvezetői kvalitásait, erős nosztalgiával gondolni arra a korszakra, amikor a pártállami idők után megpezsdült a főváros. (...)
Demszky búcsújára jellemző, hogy már csak főszereplőjét érzékenyítette el. Budapestnek semmi oka nem maradt, hogy leköszönő főpolgármesterét elsirassa. Ahhoz pedig, hogy visszasírja, súlyos amnéziába kell esnie.”