„A jelentős intézkedések mindig elmaradtak, bármilyen kormány is volt hatalmon az elmúlt húsz évben. Minden csak akkor, ha politikai érdeke fűződött hozzá, ha nem, akkor várni kellett. Eltapsolt úgynevezett »cigánypénzek«, melyek soha nem értek célba, de arra jók voltak, hogy tudathatták a többséggel, hogy látjátok adunk, és mégsem történik semmi!
Igen, tisztelt honfitársaim, a húsz éve fennálló munkanélküliség, a folyamatos jövedelemhiány, a romló lakáskörülmények, a kikapcsolt közművek, a telepek megtartása, a szolgáltatásoktól történő elzárás oda vezet, hogy belepusztul egy népcsoport. A gettót már nem kell megteremteni, mert a gettósodó kistérségek, települések már kialakultak. Az LHH (leghátrányosabb helyzetűeknek szánt) projektek, ahol a sokszor a szűklátókörűség nem engedte érvényesülni a valós problémák tényleges kezelését. A pénzek, szerződések későn érkezése, a hosszú huzavona a bírálatok megszületéséig - a jóllakott emberek ráérős döntési mechanizmusa - nem segítette a gyorsabb segítség megjelenését. A közmunkák rendszere, az egy család egy RÁT (rendelkezésre állási támogatás), mind még inkább sújtották az amúgy is kiszolgáltatott emberek csoportját. Sok helyen egymás ellen is fordultak, mert kinek is fontosabb a munka? A te családodnak, vagy az enyémnek? Még azt is elérték, hogy csoporton belül is szembenállás van, mert a szegénység, a legnagyobb úr. »Ember embernek farkasa« lehet.
A társadalom egy csoportja, jelen esetben a roma közösség egy része a fent leírt helyzetéből adódóan teljesen marginalizálódott, a társadalom peremére szorult vagy kilökődött. (...)
Megengedhetetlen, hogy az az ország, ahol én élek, ahol születtem, ahol nevelkedtem, tanultam és dolgozom, ilyen cudar módon bánjon velem és társaimmal, mert cigányok vagyunk! Mi hová fordulhatunk védelemért?”