„Az Orbán-kormány első száz napja, ha nem is rengette meg a világot, de újfajta politizálást és merőben új célrendszert hozott. Ha jobban tetszik, szakított az elmúlt két évtized eseménykövető politikájával, és elébe megy az eseményeknek. (...)
Tisztázzuk, hogy a Fidesz–KDNP lendületes első száz napja nem a másként gondolkodók megsemmisítéséről szólt, amint az itt-ott felbukkan a sajtóban. Nem az ellenzék itt a lényeg, még ha ők elsődlegesen fontosnak is láttatják önmagukat. Orbán Viktorék szemmel láthatóan komolyan vették a kétharmados többséget, és az alapokhoz nyúltak. A húszéves magyar demokrácia sorskérdéseit lajstromozzák, és pipálják ki sorban. A lényeges ügyek megoldása azonban érdekeket sért, mi több, különféle bonyodalmakhoz vezet. Egyfelől az első száz nap – a lelkekben feltétlenül, de részben ténylegesen is – szétzúzta a régi hatalmi állásokat, másfelől a továbbiakban sem kecsegteti semmi jóval a posztkommunista hitbizományt. Ez háborús helyzet. (...)
Tudom, hogy nem ildomos, de mégis idebiggyesztem a végére: a többi nem számít. Akinek fáj, hogy a nemzet újra nemzet, és hogy a magyarság közérzete javul, az elfér ugyan köztünk, de nem számít. És miután nem számít, ne is legyen tényező többé sajtóban, gazdaságban, sehol a hazában. Ismerjük a mondást: a többség dönt. Ennyire egyszerű.”