A „cigánybűnözés” szó politikai karrierje

„A cigánybűnözést definiáló jobbikos kijelentéseknek nem a cigányokról alkotott kép a leglényegesebb eleme. Van ennél fontosabb üzenet is, amely ráadásul minden megfogalmazásban közös. Ez pedig nem más, mint annak hangsúlyozása, hogy míg minden más politikai szereplő hallgat, addig a Jobbik egyedüliként kimondja az igazságot: »van cigánybűnözés«. »Ez nem előítélet, ez tapasztalat, ez az igazság. Csak erről hallgatás van, és abban a Jobbiknak és a Gárdának történelmi szerepe van, hogy a hallgatásnak ezt a falát áttörtük” – mondta egy interjúban Vona Gábor. »Mi nem statisztikákról szoktunk beszélni, hanem a valóságról” – hangzott el egy másikban. És így tovább: »legerősebb fegyver, az igazság a mi oldalukon áll«, »a cigánybűnözés problémája ma már nem tabutéma, s az emberek többsége tudja, mi az igazság«, »az igazság mindig győzni fog«. Hosszan lehetne még folytatni az idézetek sorát, mivel ma már alig találkozhatunk olyan megszólalással, amelyben a cigánybűnözésről való beszédet ne azonosítanák az igazság kimondásával. Ebben az értelemben tehát a cigánybűnözés kifejezés elnyerte a lehető legtágabb jelentését, és eredeti tárgyától teljesen elszakadva az őszinteség, a hitelesség szimbólumává vált.

Mindez persze aligha következhetett volna be akkor, ha a cigánybűnözés kizárólag a Jobbik szóhasználatának keretein belül marad. Ez azonban nem így történt, a nyilvánosság többi szereplője a cigánybűnözés kifejezést viszonyítási alapként tekintve határozta meg a saját álláspontját. A sajtó, a véleményformálók, a parlamenti pártok politikusai, a kormány tagjai és más közszereplők szinte egyöntetűen megerősítették azt a vélekedést, miszerint a cigánybűnözés szó kimondása »az igazság« felszínre törésével egyenlő. A vélemények és nyilatkozatok a legtöbb esetben még akkor is ezt a jelentést hordozták, ha magának a cigánybűnözés szónak a használatát elítélték.”