„A most éppen pusztás-jurtás korszakát élő régi ismerős - akivel sok mindenben nem értünk egyet, de ezért jó vele vitatkozni - búcsúzás előtt még odaveti: nem érti, minek kell Szent Istvánt ünnepelni. Szerinte ugyanis első királyunk népe egy részét kiirtotta és idegen érdekeket képviselt. Mint Kádár. Elakad a lélegzetem, s aztán a huszadikai ünnepségek után sem tudom kiverni a fejemből a lekezelő, tudatlan párhuzamot. Miért méltánytalan a Kádár Jánossal való összevetés?
Először: Szent István törvényes uralkodó volt, Kádár pedig még a kommunista jogot is megszegte hatalomra kerülésekor. Nagy Imrének azért (is) kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó elismerni ezt a jogtalanságot. Azaz nem mondott le a miniszterelnökségről. Bár a seniorátusra (azaz a család legidősebb férfitagjának jogára) hivatkozó régi pogány felfogás szerint egyesek - például Koppány - nem fogadták el Vajk-Istvánt, utóbbinak már a nagyapja, Taksony is fejedelem volt. Azaz nem a semmiből került a formálódó magyar állam élére.
Másodszor: bár Szent István valóban élt az erőszak fegyverével, nem lehet elvonatkoztatni a kortól. A XI. század sehol nem volt a békés párbeszéd időszaka, nem állt fel még az Egyenlő Bánásmód Hatóság sem. E korszakot - meg a későbbieket is - a hatalom nyers erővel való megszerzése, megtartása jellemzi. Skandináviától Bizáncig kiherélésekről, megvakításokról, tömeges kivégzésekről szólnak a krónikák. (...)
Több tiszteletet Szent Istvánnak, mégha hátrafelé nyilazás közben olyan egyszerűnek tűnnek is a dolgok.”