„Sólyom számára elnökségének egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a határon túli magyarság sorsát - az alkotmány szellemének megfelelően - államfőként is figyelemmel kísérje, és minden tőle telhetőt megtegyen helyzetük javítására. Ezért rendezett az elnök konferenciasorozatot a külországba szakadt magyar közösségek értelmiségi és politikai elitjét invitálva a Sándor-palotába. És ezért látogatott el hozzájuk, amikor csak tehette. (...)
A jelek szerint tehát két fontos tanulsága is van annak, hogy Sólyom Lászlónak másodszorra sikerült áttörnie a magyarok és magyarok közé állított mesterséges határt. Egyrészt Sólyom sikere akár arra is bíztathatja az új magyar kormányt, s benne az új magyar külpolitikát, hogy a volt kormányfőt megpróbálják valamifajta jószolgálati szerepkörre felkérni. Hisz hiteles fellépése a határon túli magyarokért soha nem lépte át a jog és a diplomácia határait, viszont soha egy jottányit sem engedett a nemzetközi- és az emberi jog által adott jogosítványokból sem. (...)
Másfelől Sólyom példája arra utal, hogy a külhoni magyarok maguk is élő kovászai lehetnek egy kibontakozó új közép-kelet-európai együttműködésnek. Ami az ország, és persze az Orbán kormány számára is döntő jelentőségű lehet - hisz a gazdasági válság idején a regionális együttműködés kölcsönösen gyümölcsöző eredményeket hozhat - ráadásul nem csak gazdaságilag, hanem politikailag és társadalmilag is. Így a nemzeti együttműködés rendszere országhatárokon átívelővé válhatna.”