Ölelés helyett

„Az elmúlt húsz évben – most messzebbre ne nézzünk – a cigány ügyeket a hazugságok, elhallgatások, milliárdos lenyúlásokra alkalmas kampányprogramok, elhibázott, bár igazából végre sem hajtott kormányzati intézkedési tervek, önjelölt vezérek, a szembenézés teljes hiánya jellemezte szerte a volt szocialista országokban és persze az egész unióban (valamint előzményeiben) is. Soros például most hangoskodhat, ám az ő felelőssége is megkerülhetetlen a roma ügyekben. Tudja-e valaki – s főleg tudják-e a cigányok –, hogy már hatodik éve a roma integráció évtizede programjában élünk? A nagy csinnadrattával beharangozott és 2005-ben nyolc ország által is aláírt tervet többek között Soros kezdeményezte, mint megannyi, egyébként semmire sem jutó más romaprojektet. Az évtizedes program kapcsán már két évvel ezelőtt azt írta a The New York Times, ismertetve annak tökéletes hatástalanságát, hogy Magyarországon a romáknak maximum művészeti show jut, nem ölelés. Külön foglalkozni kellene azzal is, vajon hová juttatta az egyes országokat az éppen a Soros és intézményei által hirdetett és ránk erőszakolt nyitott társadalom eszméje. S persze az is megérne egy misét, mi a felelőssége annak az uniónak, amelyik a kisebbségi ügyekben mindig mélyen hallgatott, tagállami hatáskörbe utalva azokat, s valójában a cigánysággal kapcsolatos kérdésekben is sokkal szívesebben finanszírozott »művészeti show«-kat, mint valódi programokat.

A felelősség kérdése ugyan megkerülhetetlen roma ügyekben is, ám ma nem ez az elsődleges. Ideje lenne elkezdeni először is őszintén beszélni cigányoknak és nem cigányoknak, enélkül akárhány évtizedes programot is tervezhetünk, semmi értelme. Mert egyébként meg olyan a helyzet, hogy ölelés helyett lassan az ölés jut a legtöbb ember eszébe mindkét oldalon.”