„Fideszes politikusokkal és háttéremberekkel beszélgetve számomra egyértelműen úgy tűnik, hogy itt nem egy fel nem ismert érdekről, különösen nem valamilyen diktatórikus szándékról van szó, hanem sokkal inkább egy sajátos – és demokráciákban nem ritka - politikai szemléletmódról. »A guvernamentalista felfogás elutasítja a hatalommegosztás széleskörű intézményesítését, hiszen az korlátozza a kormányzásra felhatalmazást kapott politikai többséget, a miniszterelnököt és kormányát« – írta Körösényi András 2003-ban a Fidesz működését jellemző logikáról, majd később így folytatta: »E guvernamentalista kormányzati filozófiának az Orbán-kormány időszakában fontos vonásává vált a pozitivista, vagy procedurális jogfelfogás. Az alkotmányos és törvényes szabályokat betartva, de - az előző két ciklusban kialakult konvenciókat és rutinokat sokszor félretéve - a jogszabályok adta játékteret esetenként maximálisan kihasználva alakítottak át egyes intézményeket illetve működtették azokat politikai céljaik érdekében«. (...)
Fontos látnunk, hogy ebben a felfogásban minden engedmény, minden el nem foglalt pozíció, minden át nem szabott intézmény politikai hiba, a gyengeség jele, nem csupán felesleges, de kontraproduktív lépés. Ami nem lesz a miénk, bár lenne rá lehetőségünk, amit nem foglalunk el, bár megszerezhetnénk, az áttételesen a riválisokat erősíti – márpedig ezek az elmaradt hasznok később még nagyon hiányozhatnak.”