Kispál és a Borz = MENŐ

„Igazán nagy tömegeket az utóbbi húsz évben csak a Kádár-rendszer gondosan összeválogatott dinoszauruszai tudtak popzenével megmozgatni. Az Illés, az LGT, az Omega, de még a Piramis és a Karthago is bármikor, bármekkora arénát meg tudnak tölteni a mai napig. Ilyen bravúrra az újak közül még olyan, direkt a legkisebb közös többszöröst célzó, a média és egyéb – hehe – pénzügyi – hehe – körök – hehe – által támogatott produkciók is csak nagyon ritkán voltak képesek mint az irtózatos Rapülők.

A Nagy Nemzeti Rockzenekar hiányával azonban az ég világon semmi baj nincs. Ezekkel éppen az szokott lenni a baj, hogy mindenkihez akarnak szólni, és így még azt a keveset is feladják, ami az elején különlegessé tette őket. A U2 sem lehetett volna soha mindenki kedvence Bill Clintontól sok tízezer kelet-európai rajongóig, ha nem teszik meg az egyébként viszonylag sima utat a mérsékelten izgalmas ír újhullámos zenekartól a középtempós rockdalokat is sorozatgyártó multinacionális gépezetig. (...)

2010 nyarán a Kispál időben hagyta abba. Megöregedtek, és illik is már őket cikinek tartani, pedig elég csak az utánuk érkezőket végigmérni a Quimbytől a 30Y-n át Kardos-Horváth János munkásságának legmélyebb bugyraiig, hogy látszódjon, Lovasiék meg tudták őrizni a méltóságukat. Nemcsak az utóbbi húsz év legjobb magyar együttesének lett most vége, hanem a nemzetközi poptendenciák alapján egy egész korszaknak is. A Kispál volt az internet előtti évek utolsó mohikánja, nyilván nagyon sokáig most már Tankcsapda sem lesz. A jövőt majd meglátjuk, de nem biztos, hogy lesznek még ilyen sokakat elérő, ugyanakkor ilyen jó magyar együttesek.”