Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Magyar gazdaság azonban nem létezik, miként magyar áru sem, csak magyarországi.
„A lenyűgöző gazdasági mutatók árát másutt is meg akarják kérni a felül lévők a hatékonyság nevében. Például Magyarországon. Ám ami Ázsiában megvalósítható volt, itt aligha, mások a társadalmi energiák, hagyományok, preferenciák, más a politikai környezet és még ezer egyéb tényező. Ennek ellenére vannak olyanok, akik a szolgaság kultúrájában látják a látványgazdasághoz vezető utat. Egyikük Demján Sándor.
A neves helyi nagytőkés nemrég felvetette, hogy a »magyar gazdasági növekedés megindításához hat-hét napos munkahétre lenne szükség«, mert »az embereknek nem várniuk kell a csodára, hanem dolgozniuk kell érte«. Magyar gazdaság azonban nem létezik, miként magyar áru sem, csak magyarországi, mivel a pénznek ismeretesen sem szaga, sem hazája nincs, még ha egyesek így is érzik. A pénzt az (esetenként adakozó) érdek mozgatja. Ez a globalizáció diktátuma. Demján Sándor bizonyára tudja, hogy a japánokéhoz hasonló önfeláldozó robotra a fényes jövő ígéretéért történelmi okokból sem lennének kaphatók a magyarországi dolgozók. Kijelentése gazdasági megfontolásból sem józan, mert, mint minden tőkés, nyilván ő is tisztában van azzal, hogy semmi értelme a két pihenőnap elvételének, ha a profitráta emelkedése ezt nem igazolja. Ezért bocsátanak el embereket, ha úgy hozza a helyzet.
Demján valójában nem az ország érdekében állítólag szükséges áldozatvállalásról beszélt. Őt nem érdekli a nemzeti átlényegülés, a kötöttségektől akar megszabadulni hatalma kiterjesztése érdekében, mint minden tulajdonos. Üzenetének valós tartalmát az adja, ahogy az alul lévőkről nyilatkozott. Ő is azt vetette a szemükre, amit mások megtettek már korábban, amikor megvetően lustának nevezték őket a jogfosztás igazolásául. A demjáni javaslat alig burkolt utalás arra, hogy meg kell szabadulni a munkavállalói vívmányoktól: a szakszervezeti ellenerőtől, a szabadságos igényektől, a nyolcórás munkaidőtől, a béremelések igényétől és a munkahelyi körülmények javításáétól, a menekülési utaktól, a »koloncoktól« – a tőke termelékenysége érdekében.
Ha ez megvalósulna, akkor valóban lenne hétnapos munkahét, megfélemlítéssel, kiszolgáltatottsággal, éhbérrel, fizetetlen túlórák tömkelegével, azonnali, indoklás nélküli felmondással, miként van nullanapos is, ami a tömeges elbocsátás. Minden attól függ, hogy mi a legjobb a költségminimalizálás és a profitmaximalizálás szempontjából, és hogy beletörődő-e a nép.”