„A liberális elit reakciója azért figyelemre méltó, mert, ismerjük el, a választási kampány során nem mutattak túlzott aktivitást. Pedig ahogy az várható volt, látványos drámaisággal semmisült meg a legfőbb uralmi talapzatukat jelentő SZDSZ. És ami ennél is kellemetlenebb lehet számukra, megsemmisült az a hatalmas szivattyú is – az MSZP, az SZDSZ gazdaállata, a politika-ipari holding –, amely az »ellátmányt« szállította a liberális holdudvarnak. Feltehetőleg abban bíztak/bíznak, hogy legfőbb »kitartójuk«, a globális hatalomgazdaság birodalma majdcsak megvédi őket a nélkülözéstől. És nyilván abban is, hogy forradalmi retorika ide vagy oda, az új kormány némi ellenszegülési kísérlet után belátja, a birodalommal való szembefordulás értelmezhetetlen, így a dolgok rövidke kitérő után visszatérnek a régi kerékvágásba. Ebbe a reménykedő várakozásba hasított bele kissé a számonkérést sürgető hang. (...)
Micsoda képtelenség az, hogy az emberi létezés lelki-erkölcsi berendezkedésének legalapvetőbb normáit súlyosan és embertelenül rombolhatja valami vagy valaki, anélkül, hogy a jog ebben bármi kivetnivalót találna? Ez egyébként rámutat arra a drámai tényre is, hogy a nemzeti vagyonunk lepusztulása nemcsak az anyagi vagyonokkal mérhető, hanem a kiárusított természeti értékekkel és legfőképpen az »ember-javakkal«. Azzal, amit a népesedési válsággal, az egészségvagyon példátlan szétroncsolódásával, és főként, amit az együttérzés, szolidaritás, együttműködés, felelősségvállalás társadalmi képességeinek vagyonával elvesztettünk. Hogy atomizált, széteső, felelőtlenül önpusztító tömeggé vált az emberi közösségeink valaha szakrális nemzetként létező rendszere.”