„Amikor a volt szlovák miniszterelnök nem oly régen azzal az ötlettel állt elő, hogy a szlovák állam különféle szimbólumait és szimbolikus dokumentumait kötelező legyen a nyilvánosság számára elhelyezni az állami intézményekben, a szlovákiai közvélemény gúnykacajban tört ki, s az egész magyar média ezen szórakozott hetekig. És íme, a magyar miniszterelnök követte ex-kollégája példáját! Az ún. nemzeti együttműködési nyilatkozat mindenhová kiteendő, ahol az emberek megfordulnak, hadd lássák és hadd olvassák, hogy íme van nemzeti együttműködés, ha már ez másként nem érzékelhető.
Az ilyen helyeken megforduló emberek pedig nyilvánvalóan csapatostul, sőt igazi tömegként fognak majd odagyűlni a nyilatkozat szövege elé – jobb dolguk nem lévén, mert ügyeik intézésére kicsit várniuk kell –, részletesen tanulmányozandó azt, elismeréssel adózva közben az alkotóinak. Majd imígyen fogják nyilván a tömeges tetszésüket spontán fölkiáltásokkal kinyilvánítani: »Éljen a mi bölcs miniszterelnökünk! Éljen példaképünk a nagy Szov… Szlov… Szlovákia!«”