„Szúnyoginvázióról üvölt a pániksajtó, hogy jaj, már az idegenforgalmat is veszélyeztetik, jaj, mennyi van a vízparton, előbb-utóbb valakinek eszébe jut a krízisalapból lehúzni néhány százmilliót, és irtani kéne, levegőből szórni tonnaszám az idegmérget, mert akkor mindenkinek jobb lesz, két napig kevesebb lesz a szúnyog, de nincs pénz repülőre, idegméregre, adjon az állam vagy valaki, vegyünk föl gyorsan IMF-hitelt, és irtsuk a szúnyogot. (...)
Ha meleg van és víz van, akkor van szúnyog is. Ilyen idegesítő, rohadt dolog ez a természet. Tessék tudomásul venni. És fölfedezni benne a szépet.
A szúnyog például rendkívül szórakoztató állat. Lehet csapkodni például összetekert újsággal. (Menekülési útvonal a nyomtatott sajtónak!) Alsógatyában meccset nézni kánikulai estén, és a világító tévé előtt enyhén besörözve csapkodni a szúnyogot – remek szórakozás. Gyermekkorom legszebb nyarait idézi. Spaletták nyitva, behallatszott az utca zaja (nagy zaj nem volt a szolnoki utcán, néha egy részegebb fiatal vánszorgott a Tisza-part felé), kéken világított az Orion a sötétben, tejutakat rajzolt a cigarettafüst, grószfater nyomta az egyik Fecskét a másik után a Kőbányaihoz, a szúnyogok meg jöttek a tévére, ötpercenként egy, grószfater lenyúlt az összetekert Nők Lapjáért, úgy volt föltekerve, hogy a Heted 7 országból legyen kifelé, a fényképes rovat, szovjet tudósok kocka alakú paradicsomot tenyésztettek ki, mamutlelet Szibériában, és amikor a szúnyog leszállt a képernyőre vagy előtte manőverezett, a grószfater kilépett jobbal a fotelből, mint a vívók, jobb kezét keresztbe lendítve fonákkal ütött, bamm, ha kellett, ismételt, az újság végével lepiszkálta a képernyőre ragadt szárny- és még rugdalózó lábdarabokat. Néztük tovább a meccset, Törőcsiket és Nyilasit is kiállították, kikaptunk. Mocskos csalók.
Ezt veszi el tőlünk az idegméreg.”