„A nemzetközi helyzet is fokozódik: az éghajlatváltozás és ennek hatásai; Kelet és Nyugat meg-megújuló harca; a globális „perifériákon” államok dezintegrációja és ebből fakadó „humanitárius katasztrófák”; az éhezés és a nyomor a harmadik világ számos részén; a digitális szakadék elmélyülése és így az információs egyenlőtlenség növekedése; a hagyományos – elsősorban a nyomtatott – médiumok lassú halódása és az innováció hiánya.
Mindez bizonytalanná teszi a jövőt, ami a remény és a bizakodás és (részben ennek következtében) a bizalom radikális eróziójához vezet.
Mindebből az következik, hogy a gazdasági döntéshozóknak, vezetőknek nem türelemre, biztonsági játékra, kivárásra, „túlélési” attitűdre, hanem stratégiai gondolkodásra van szüksége; az új állapot tünetei helyett a következményeivel kell és érdemes foglalkozni. Vagyis a jövő két fontos építőkövével: a bizakodással és a bizalom újrateremtésével. Eddig új dolgokat próbálunk meg a régi módon csinálni; most itt az idő, hogy új dolgokat új módon csináljunk.
A jövővel kapcsolatos bizonytalanság a jelen drámája mellett abból is adódik, hogy nemigen van körülöttünk olyan kapaszkodó, mely segíthet az ismeretlen jövő megértésében. Negatív gazdasági spirálok, a piaci viszonyokat befolyásoló társadalmi környezet jelentős módosulásai, a felhasznált nyersanyagok kimerülésének veszélyei –ezek mind olyan körülmények, melyek jelentős változásokat indítanak el. Pont ez történik velünk. Megváltoznak a feltételek, megváltoznak a szabályok, megváltozik az értelmezési keret.”