„A választók végül - nem túl nagy különbséggel - Komorowski mellett kötelezték el magukat. Ennek legfőbb haszonélvezője az a Donald Tusk miniszterelnök lehet, aki előtt súlyos reformintézkedések próbatétele áll. Igaz, hogy a lengyel gazdaság sokkal erősebb lábakon áll, mint a magyar, hisz ott a gazdasági válság idején is növekedést mutattak ki, a miniszterelnöknek közel sem mindegy, hogy egy ellensúlyként működő elnöke lesz az országnak, vagy olyan személy tölti be a posztot, aki támogatni fogja a kormánypárti döntéseket. E tekintetben Tusk és idehaza Orbán Viktor politikai logikája megejtően hasonló.
A másik kérdés azonban az, hogy az így könnyebbé tett reformok merrefelé mozdítják el az országot. A diplomamunkáját még Pilsudskiról író Tuskról köztudomású, hogy bár társadalmi kérdésekben konzervatív álláspontot vall, a gazdaság terén liberális, nyugatbarát politikát visz, a piacgazdaság híve. E tekintetben az összehasonlítás szempontjából az lehet a kérdés, hogy Orbán Viktor gazdasági csomagja képes lesz-e a lengyelekhez hasonló gazdasági erősödést generálni, és hogy a mentalitásában Kaczynskihez közelebb álló magyar kormányfő tud-e tanulni a Jog és Igazságosság kudarcából.
Persze a Polgári Platform mostani sikere sem végleges döntés a két nagy jobb oldali erő között. Ilyen szempontból az lehet tanulságos, hogy a lengyeleknek sikerült két kormányzó képes jobboldali erőt felépíteni, amelyek egymás váltópártjaként működhetnek, s ezzel a baloldalt hosszú időre háttérbe tudták szorítani. A kérdés az, hogy hasonló fejlődésre lehet-e számítani Magyarországon, vagy ennek gyökere a lengyel választói populáció konzervatívabb beállítottságáig ér, szemben a magyar választók gulyáskommunizmuson edzett puhaságával és a mindenkori hatalmat kiszolgáló opportunizmusával.”