„De mi is a demagógia a Facebookon szétfutó karitatív lángolásban? Az arányérzék hiánya. Nem nézzük, mi mennyi, csak rohanunk fölmutatni az arany szívünket egy gesztussal, ami nem kerül nekünk semmibe. Százvalahánymilliárd forint a kár, százvalahánymillió forint a tét. Egy ezrelék. Számít ez?
Attól függ. Egyéni hozzájárulásként egy-két ezres is számíthat. Az egyén, aki annyit ad, amennyinek a hiányát már érzi, joggal érezheti azt is, hogy személyesen belépett egy szolidaritási közösségbe, és gondolhat arra, hogy egy mindenét elvesztett polgártársának annyival több jut, amennyit ő adott. Egyének százezrei egyének tízezreiért.
A veszteségből való részvállalásnak ez a szintje nagyon-nagyon fontos, nemcsak a pénz, hanem a társadalom kötőereje miatt is. Na de a tűzijáték egy országé! A költsége pedig nagyjából az idei költségvetés százezreléke! Annyi, mint egy átlagfizetésből élő egyénnek egy húszas! Nem néhány ezres! Öt-hatszázezer ember nyüzsög az utcán, százezernyi gyerek tátja a száját, milliók a tévé előtt. Hány olyan közesemény van még ebben az országban, melyet ennyi ember élvez – politikailag osztatlanul?
Az ország pénztárcájából mindenképpen rá kell költeni a kárrendezésre többszázszor annyit, mint amennyibe a tűzijáték kerül, amelynek lefújásával a többlet éppoly érzékelhetetlen lenne, mint amennyire érzékelhető a veszteség.”