„Kétféle alapforgatókönyv létezik, sokfajta mutációval. Az első, hogy az igazán potens, befolyásos újraelosztási (újralenyúlási) erővonalak gazdáival óvakodik ujjat húzni Orbán. Ugyanis a túlfejlett közszektor - hivatalosan privatizáció- és piacellenes - szürke eminenciásai a kulisszák mögött perverz, hűbéri feudálkapitalizmust üzemeltetnek. A köztulajdon nagy védelmezői pitiáner fusi- és maszektempót űznek (köztulajdonú eszközök, infrastruktúra magáncélokra való használata), illetve a nagymenők ezt már szervezetten (a pénzpumpálás a közintézményre előnytelen üzletek révén, haveri beszállítók, alvállalkozók zsebébe) csinálják. Vagy pedig (tisztelet a kivételnek) egzisztenciális önérdekből szemet hunynak fölötte. Ebben vastagon benne van a Fidesz gazdasági és közszolgáltatási holdudvara is. (Ne tévesszen meg bennünket, hogy a baloldali szennyes az egymást kompromattal likvidálni akaró szoci oligarchák kamarillaharcai miatt publikus lett, a jobbos klientúra azonban összezár.)
Ha a kormány - a tisztességes utat választva - legalább részben felszámolni igyekszik ezt az oligarchikus dzsungelt, akkor saját támogatói körének érdekeit sérti. Azokét, akik - kiváltságaikat féltve-védve - két-három éve a Fidesz mellé álltak, de habozás nélkül kiszolgálják az MSZP vagy az LMP szociális demagógiáját is, ha ez az ára, hogy ne változzon semmi, a zavarosban halászás, az ügyfelek, betegek, adófizetők zsarolása, megalázása, semmibe vétele nyugodtan folyhasson tovább. Persze van könnyebbik út is. Az mindig van. Lepacsizni az ellátórendszeri tartományurakkal, az intézkedések terhét pedig aránytalanul, szinte egészében ráhárítani a leggyengébb befolyású (vagy akár befolyás nélküli) és/vagy legnépszerűtlenebb szegmensekre. Így aztán mehet tovább a buli, amíg nem jön egy újabb valutaalapos ultimátum. Kis országunk derűsen rohad lefele.
A nehezebb útnak is van persze könnyített verziója Végrehajtjuk a drasztikus karcsúsítást, átszervezést, piacosító hatékonyságnövelést, de úgy, hogy annak káros ellenhatásait minimalizáljuk. Hogyan? Egyszerűen. Ha kétharmaddal miénk az ország, a hatalom, akkor nehogy már a dicsőség jusson ebek harmincadjára. A közszektoros főmuftiknak, szakszervezeti fejeseknek, igazgató főorvosoknak mind van gyenge pontja. Némi kreatív könyvelés, rokonok túlszámlázós foglalkoztatása, turkálás a közös bödönben. Hát feltárjuk. Amennyiben legálisan, jogállami módon nem megy, akkor másképp. Titkosszolgálati eszközökkel bezsaroljuk és bekóstoljuk kicsit a tagot. »Van elég a rovásodon, baszkikám! Ezért, ha nekilátunk kitakarítani ezt a disznóólat, amit csináltál, akkor kussolsz, te rohadék, és nem uszítod ellenünk a népet, vagy mész a börtönbe, értve vagyok?«”