„A világvége hangulatára ráerősít az állandóan zuhogó eső, a tömeges kitelepítés, ezért ha mást nem is, de lelki vigaszt vitt magával Edelénybe a miniszterelnök, ahol szó szerint úr a víz. Orbán Viktor segítséget ígért, és együttérzését tolmácsolta az embereknek. Hetek óta kisebb-nagyobb lelkesedéssel gyűjtik a pénzt, viszik a segélyeket. Izgatottan nézem a tévéhíradót, hogy a száz leggazdagabb magyarból legalább ötven ajánlott-e némi készpénzt a honfitársainknak. Gyurcsány Ferenctől jó lesz az a két takaró is, amit annak idején a cunami károsultjainak küldött. Süket csend, a horizonton egy jótékonysági popkoncerttel.
A következtetés nem az újságíró dolga, de az tény, hogy falun mindenkinek kötelessége volt kiárkolni a háza előtt futó csatornát, egészen a szomszédja háza elejéig. Ezt nem volt szabad betömni, elkeríteni, sem pedig eltéríteni. Aki nem tartotta karban, azt a falu megszólta. Most olvastam, hogy egy gazda, úgymond, szólt a hivatalosságoknak, hogy a vízelvezető árkok tele vannak. Rossz üzenet, legalább olyan rossz, hogy több mint kétszázezer hektár áll a belvíz fogságában, és több millió tonna gabona máris elázott, valamint az elázott zöldséges- és gyümölcsöskertek miatt jelentősen emelkedik a zöldség ára. Azt nem illik emlegetni, hogy az újjáépítés költségei az eget ostromolják, pedig így lesz. A kormány természetesen segít, soha nem látott mennyiségű munkaerőre lesz szüksége, és csak reméljük, a baj meghozza azt a szolidaritást, hogy a falusiak nem könyökre dőlve figyelik, amint mások újjáépítik a házukat. A ’72-es árvíznél Mátészalkán voltam, ahol a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói önkéntes építőtáborban húzták fel a tivadari házakat. Csak mondtam.”