Nincs alku!

„Tíz éven át épp elég borsot tört a jobboldali választók orra alá Göncz Árpád, elég most a taxisblokádban vitt kétes szerepére utalni, s hiábavaló volt Antall József minden igyekezete, hogy megtörje az Aczél György köpenyéből kibújt médiamogulok teljhatalmát, Árpi bácsi tiszta erővel őrizte azt.

Pedig ez már nem volt benne az alkuban, gondolom, bár nem voltam ott, amikor megköttetett.

Aztán Mádl Ferenc jött, tudósi, emberi tisztességét ostobaság lett volna bármely politikai oldalnak megkérdőjelezni, őt Sólyom László követte.

És itt álljunk meg egy szóra.

Szoros pártküzdelem után került a Sándor-palotába, az alkotmányosság őreként vigyázta az ország demokratikus jogrendjét, önjáró volt, ahogy ezt el is várták tőle. Tőlem akármeddig maradhatott volna a Magyar Köztársaság elnöke, a valahai alkotmánybíró azonban minden adandó alkalommal kifejezte hűségét az egyébként ideiglenes alkotmány betűi és szelleme iránt, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a köztársaság elnökeként is megmaradt alkotmánybírónak, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hatalomra törő politikai pártoknak nem lett a hosszan dédelgetett kedvence.

S talán maradhatott is volna, ha a Gyurcsány-korszak nem viszi a szakadék szélére az országot. De ott a nép nem érezte jól magát, valódi forradalom zajlott a választófülkékben, megszűntek a kutyacsóváló liberálisok, vérző orral csücsülnek a szocialista párt maradékai a parlamenti patkó hangulatos zugában.

Nem kellett alkut kötni, hála a magyar nép bölcsességének. Nem volt miért, nem volt kivel.”