Nem a jobbik megoldás

„A Jobbik megítélésében, azt hiszem, az aláírók és köztem nincs számottevő különbség. Az illető politikai alakulat tevékenységét kártékonynak, retorikáját nyomasztóan primitívnek tartom. Fontolva szaladó, (jobbszélről nézve) puhány szalonkonziként azt sem szeretem, ha ajtóstul rontanak a házba, főként ha az én házamról van szó. Abban tehát, hogy a Jobbik jelenléte nem kívánatos Erdélyben, egyetértünk. Abban viszont nem, hogy attól, mert mi (bármit is jelentsen ez) valamit nem kívánatosnak tartunk, annak nincs is helye (miért, Magyarországon vagy Brüsszelben kívánatos? – merthogy irodájuk ott is van). Szegedi Csanád, aki rengeteg sületlenséget képes összehordani viszonylag rövid idő alatt, egy törvényesen bejegyzett magyarországi országgyűlési párt európai parlamenti képviselője, akinek éppúgy szíve joga irodát nyitni Vásárhelyen vagy Luxemburgban, mint egy romániai politikusnak Budapesten, mondjuk. Ezt az aláírók formálisan nem is vonják – mert semmilyen jogalappal nem vonhatják – kétségbe; akkor viszont ez az egész nem üzen mást, mint azt: »csak szóltunk, hogy nem kedveljük az arcod«. De hát annyi mindent nem kedvelünk, és mégis kénytelenek vagyunk megbarátkozni a jelenlétével, mert így működik az a bizonyos parlamentáris demokrácia, amelyet a tiltakozás fogalmazói meg akarnak védeni egy – ismételjük meg, tetszik vagy sem – törvényesen működő magyar parlamenti párttól. Én például nem ragaszkodnék ahhoz, hogy a Nagy-Románia Pártnak városomban, Kolozsváron is legyen irodája, de tiltakozni ez ellen nem lenne túl értelmes (és, tegyük hozzá, demokratához méltó) lépés.

Aha, de hát a nagyromániások mégiscsak hazánkfiai, otthon vannak, még ha rühelljük is őket – jöhetne a meglehetősen következetlen válasz. És ezzel el is érkeztünk a tiltakozók érvelésének – számomra – legproblémásabb részéhez: »fontosnak tartjuk, hogy a marosvásárhelyi, illetve erdélyi románok és magyarok közötti demokratikus együttélési folyamatba harmadik fél ne avatkozzon be«. Nocsak. Ez a szöveg valahonnan már ismerős, valami ilyesmire emlékszem azokból az időkből, amikor a jelenlegi magyar miniszterelnök a leendő EP-alelnöknek kampányolt nálunkfelé. Már akkor is sértette a fülemet, mert avíttasnak és álszentnek éreztem. Az általában senkit sem zavar, ha valamely európai pártcsaládnak valamely prominens nyugati képviselője kampánynyitókon és -zárókon lép fel Romániában; sosem hallottam senkit tiltakozni amiatt, mert mondjuk a francia szocialista párt vezetője személyes jelenlétével támogatta a PSD kampányát vagy egy néppárti vezér az RMDSZ-ét. A nyitott határok Európájában bárhonnan beavatkozhatnak, Magyarországot leszámítva. Tessék mondani, van ennek értelme?”