„Az ellenben egyszerűen mellbevágó, hogy Kövér László a Károlyi-szobor »eltávolítását ígérte a Magyar Hírlap és az Echo Tv közönségtalálkozóján«. Ugyanis Kövér, aki hét évig nyomta az ELTE jogi karának padját, »szabad idejében« történelmet hallgatott a bölcsészkaron. Teljesen tudománytalan elképzeléseit Károlyiról nem ott szedte fel, az biztos. Persze az is lehet, hogy nem jutott el a 20. századi magyar történelem tanulmányozásáig.
A helyzet az, hogy a szélsőjobboldal és Kövér történelemszemlélete Trianon és Károlyi kérdésében tökéletesen ugyanaz. Mire alapozom ezt a véleményemet? Egy beszédre, amelyet Kövér Kézdivásárhelyen mondott 2009. december 13-án. Ugyanis ezen a napon avatták fel Kratochwill Károly szobrát. A felavatásról kuruc.info is beszámolt. Szóval, mit is mondott Kövér ebből az alkalomból? Csak néhány idézet. Ma »hosszú évtizedek hazugságai után … már megállapíthatóak az égbekiáltó hibák és bűnök, feltárhatóak a soha el nem évülő felelősségek … az akkor bekövetkezett történelmi romlás egy alapvető okozati összefüggésének felismerésével a magyarság napjainkig adós maradt.« Kövér tehát megvilágosodott. Most már el lehet mondani az igazságot az égbekiáltó hibákról és a bűnösökről. Így aztán Károlyiról is. Ezért kell eltávolítani a szobrát is. (...)
Kövér úgy gondolja, hogy 1918-19-ben mindenki helytelenül viselkedett, kivéve Kratochwill Károlyt és székely katonáit. Ők voltak azok, akik »visszaadták a hitet a magyaroknak, hogy sorsuknak nem csak elszenvedői, hanem alakítói is lehetnek«. Tehát Kövér véleménye megegyezik a szélsőjobboldal történelmi felfogásával. Károlyi szobrát el kell távolítani, mert érdemtelenül áll ott, hiszen Károlyi átadta a hatalmat a kommunistáknak, és a kommunisták miatt veszett el az ország.
Mondanom sem kell, hogy mindebből egy szó sem igaz. Károlyi nem adta át a hatalmat a kommunistáknak, mert a szociáldemokratáknak adta át, és a határoknak semmi közük nem volt a Magyar Tanácsköztársaság megalakulásához. A határokat már március 21-e előtt megállapították. Amikor Ján Smuts, az antant megbízottja ellátogatott Budapestre, és április 4-én tárgyalt Kun Bélával, akkor a demarkációs vonal, amelyet felajánlott neki, pontosan megegyezett a későbbi román-magyar határral. Kun Béla nem fogadta el, Smuts pedig felállt, és kijelentette, hogy nincs tovább miről beszélni.”