„Legutóbb, amikor nem is az akkor ellenzéki Fidesz jelölt, névsort adtak ki, utcán szavaztattak, szinte nemzeti konzultációt rendeztek elnökügyben. Most miért nem? Most, amikor ezzel gesztust lehetne tenni az országnak, főleg azoknak, akik úgy érzik, hogy ez a kétharmados többség talán egy kicsit sok, pláne akkor, ha a kormányerő emelt orral vissza is él vele. Nem lehetett volna legalább úgy csinálni, mintha? (...)
Úgy lenne jó, ha a frakcióvezető a frakció - és a sajtónyilvánosság - előtt bontaná föl a levelet, majd egy rövid fanfárszó után jó hangosan bemondaná. És persze látszana, hogy jómaga is mennyire meglepődik. A kérdés csak az, hogy ha a dolog annyira meglepő, akkor miképpen kerül a jelölt a frakció elé.
Ezt úgy lehetne, hogy Orbán több jelöltet bemond, egyeztet is velük, majd mindegyiket meghívja az ünnepélyes levélbontásra, amit a televízió is közvetítene, így az egész nép iszonyatos izgalomban várná, hogy ki megy ki a pulpitusra - természetesen hosszú fanfárszóra.
És akkor egy egész nép ájulna be, amikor Schmitt Pál azt mondja, könnyek között, hogy »köszönöm édesanyámnak«.”