Baloldal nélkül félkarú, félszívű az ország

„Mostanában többen állítják, hogy a baloldal megmaradásáért kell küzdeni, mások viszont azt mondják, továbbra is váltópárt az MSZP. Azért ez két távoli álláspont.

Pedig a kettő csak együtt igaz. Azt mondanám, az MSZP-nek esélyt adtak a választók arra, hogy váltópárt legyen, hiszen egymillió szavazó jóvoltából az ellenzék legerősebb pártja. De ez most nem kész tény, ez nem faktum. Vannak riválisaink a váltópárti szerepre az ellenzéki oldalon is, és a kormányoldal mindent megtesz, hogy a váltópárt ne az MSZP legyen. Sok alázat, sok szenvedély és szenvedés, sok munka kell ahhoz, hogy a váltópárti esélyből valóság legyen. (...)

Nem vesz részt a trianoni emlékülésen az MSZP-frakció. Mit gondol, hogyan vélekednek erről a baloldali választók?

Ha képesek vagyunk elmagyarázni, hogy ennek mi az oka, akkor biztosan egyetértenek velünk. Hadd tegyek erre rövid kísérletet. Trianon nemzeti tragédia, igazságtalan béke, ami most, kilencven év után is begyógyítatlan sebeket hagyott a nemzeten. Ezt a mondatot baloldali és jobboldali ember egyforma őszinteséggel tudja mondani, ez a mondat azonban csak a következő kettővel egyszerre igaz. Az egyik úgy hangzik, hogy persze a Trianon előtti állapotok sem voltak igazságosak, hiszen akkor is nagyon vegyes nemzetiségű országban éltünk. Mi, magyarok voltunk kisebbségben, és az akkor itt élő nemzetiségeknek nem voltak meg azok a jogai, amelyeket mi később az utódállamokon teljes joggal számon kértünk. Ez persze nem változtat azon, hogy Trianon méltatlan döntés volt, és bicskanyitogató dolog azt mondani, hogy ez valamilyen "jogos büntetés". De igaz a másik kiegészítő mondat is - és ezt érzem most a legfontosabbnak -, hogy a Trianon okozta tragikus helyzetre kilencven év alatt jócskán születtek tragikusan rossz válaszok, amelyek majdnem annyi bajt és sebet okoztak, mint Trianon maga, és ezeket is el kell utasítani. Tragikusan rossz válasz volt az erőszakos revíziós politika, de tragikusan rossz válasz volt '45 után a probléma elhallgatása is. Szinte minden magyar család megszenvedte Trianont, de a ráadott rossz válaszokat is. Apám és édesanyám családja is Erdélyből származik. Trianon az én családom életében is tragédiákat, elszegényedést, menekülést hozott. Másfelől pedig az apám húszegynéhány éves volt, amikor elkergették a Don-kanyarba a Trianonra adott hibás történelmi válasz jegyében. Mi magyarok mindezekre egyszerre emlékszünk. Azzal az emléktörvénnyel, amit a parlament végül elfogadott, az a bajunk, hogy az emlékezete felemás. Kimondja - helyesen - Trianon igazságtalanságát, de nem gyógyítja, hanem nyitva hagyja a sebeket, amikor nem mutat rá a rossz és jó gyógymódok különbségére. Mi módosító indítványokkal tettünk kísérletet, hogy a törvény valóban a gyógyítást szolgálja. Kivétel nélkül elutasították őket. Ezek után nem akarunk egy féloldalas, a konfliktusokat nem megoldó, hanem mélyítő szöveg ünnepélyes felolvasásához asszisztálni. Trianonról azonban ma mi is megemlékezünk.”